Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Médiaajánlat
Beismerte felesége meggyilkolását a Kék Fény volt riportere
HP 2011. 05. 28. 11:11:00

Pénteken a vádirat ismertetésével kezdődött meg a feleségét, Fodor Krisztina kétszeres magyar golfbajnoknőt meggyilkoló Gyulai Gusztáv büntetőpere az első fokon eljáró Fővárosi Bíróságon.



Első fokon megkezdődött a Fővárosi Bíróságon Gyulai Gusztáv büntetőpere, akit az ügyészség felesége, Fodor Krisztina megölésével vádol. A vád szerint 2010. május 5-én hajnalban, felesége első bajnoki serlegével, egy nagy erejű és három közepes erejű ütéssel oltotta ki Fodor Krisztina életét férje, majd egy 23 centis pengehosszúságú késsel a szívét is átszúrta. Az ügyészség szerint házasságuk már 2006-ban megromlott, majd szerelmi viszonya miatt Fodor Krisztina 2010 júniusában tervezte elhagyni férjét. Gyulai Gusztáv a gyilkosság hajnalán elolvasta felesége szeretőjének sms-eit, és ezután ölte meg őt a 2 és fél kilós serleggel. A férfi ezek után lemondta felesége aznapi golfóráit, majd a Balatonhoz ment, és sikertelen öngyilkossági kísérletet hajtott végre másnap, majd feladta magát a rendőrségen. Gyulai a bíróságon vallomást tett és elismerte bűnösségét. Elmondta, hogy miután 1986-ban távozott a Magyar Televízióból - ahol többek között a Kék Fény riportere is volt - sikeres magánvállalkozó lett, ám 2003. januárjában - a többek között Zwack Péterrel közös vállalkozása - csődbe ment, ekkor öngyilkossági kísérletet is elkövetett. A gyilkossággal kapcsolatban nem tudta megmagyarázni tettét, de elismerte, hogy egy nagy erejű és több kisebb erejű ütést mért felesége fejére, majd azért szúrta szíven, hogy megtapasztalja: saját magát mekkora erővel kellene megszúrnia az öngyilkossághoz. A Balatonhoz ezek után azért ment, mert ott voltak a legboldogabbak a feleségével, és ott akart meghalni. A per tanúk - köztük Fodor Krisztina szeretőjének - meghallgatásával folytatódik.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat