Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Férfi álnéven zsarolt a 30 éves nő
Privatkopo.hu 2018. 11. 27. 11:11:00

A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki 30 millió forintot követelt a sértettől, és azzal fenyegette, hogy ha nem teljesíti követelését, baleset éri a családtagjait.



A nyomozás adatai szerint a 30 éves kecskeméti Z-né M. Réka 2017. augusztus 26-án, este - férfi álnéven - e-mailt küldött egy nőnek, amelyben azt írta, hogy amikor hétfőn bemegy a munkahelyére - egy budapesti céghez -, utaljon át neki 30 millió forintot egy bankszámlára. Azt is pontosan megírta, hogy mikor kell felvenni vele a kapcsolatot, és ha bárkinek is szól erről, akkor baleset fogja érni a családtagjait.

A nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították az elkövetőt, és azt is megállapították, hogy a nő az édesapja számítógépéről küldte a levelet. A budapesti nyomozók Z-né M. Rékát zsarolás bűntett kísérlet miatt 2017. október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki, és a nő lakásán több adathordozót is lefoglaltak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat