Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Féltékenység: kegyetlenül végzett élettársával egy 41 éves nő Budapesten
Privátkopó 2022. 12. 20. 10:05:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves nővel szemben, aki 2021 februárjában, egy Budapest II. kerületi lakásban, késsel és baltával támadt rá a szakítófélben lévő élettársára, aki a kegyetlen bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.



A vádirat szerint a nő és a sértett még 2017-ben ismerkedtek meg, röviddel ezután összeköltöztek.

A vádlott kezdetektől fogva féltékeny volt a férfi családi és baráti kapcsolataira, és emiatt gyakran vitáztak. Bizalmatlanságából adódóan előfordult olyan is, hogy az elkövető feltörte az élettársa közösségi fiókját, és átolvasta a férfi magánbeszélgetéseit.

Ezt követően a pár kapcsolata még inkább megromlott, ezért a sértett szakítani akart, a nő azonban különböző kitalált ürügyekre, így nem létező betegségre, terhességre hivatkozva, vagy öngyilkossággal fenyegetőzve bírta őt maradásra.

A folyamatos féltékenységből fakadó veszekedések során a vádlott egyre erőszakosabbá vált, és egy ilyen alkalommal, 2021 januárjában, egy baseball ütővel támadt a sértettre, megütötte a hátát, és a lábába is beleharapott. A férfi a bántalmazás miatt nem tett feljelentést, azonban elhatározta, hogy végleg megszakítja a kapcsolatát a nővel, és elköltözik. Az újabb vita elkerülése érdekében úgy döntött, hogy erről nem szól előre, és akkorra időzíti a költözést, amikor a nő nem tartózkodik otthon.

Ennek megfelelően, a férfi 2021. január 30-án elköltözött a nőtől, aki erről csak akkor szerzett tudomást, amikor hazaért a munkából. Ezután többször hívta telefonon a sértettet, számon kérte őt a költözés miatt, egyúttal személyes találkozót kért tőle, amibe végül a férfi beleegyezett.

A sértett 2021. február 1-jén a II. kerületi lakásba ment, ahol a vádlott már várt rá. A találkozó során - pontosan nem ismert előzmények után - a nő rátámadt a sértettre, és ennek során egy késsel, valamint egy baltával, rendkívüli brutalitással, kitartóan, testszerte bántalmazta a férfit.

A sértett a kíméletlen bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint információs rendszer megsértésének vétségével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.

A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat