Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Életfogytig tartó fegyház a két embert fejbelövő ózdi gyilkosnak
MTI 2010. 11. 10.

A Debreceni Ítélőtábla kedden jogerősen helybenhagyta az ózdi kettős gyilkosság vádlottjára első fokon kiszabott életfogytiglani fegyházbüntetést - közölte Koszta János, az intézmény sajtószóvivője kedden, az ítélethirdetést követően.



A vádlott 2008 nyarán, 23 évesen követte el tettét: hitelezőjének és annak kislányának megölésével próbált megszabadulni adósságaitól. A bíróság Balla Lajos vezette büntetőtanácsa a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölésben, valamint lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélésben találta bűnösnek.

A büntetett előéletű ózdi férfi 2007 végén szomszédjától - az egyik későbbi sértettől - egymillió forintot kért kölcsön havi 10 százalékos kamatra, de az üzletről csak szóban állapodtak meg. A sértett azonban 2008 tavaszán már 20 százalékos kamatot kért, szeptemberben pedig már összesen 3 millió forintot követelt. A vádlott - látva, hogy képtelen a pénzt visszafizetni - elhatározta, hogy megöli az 53 éves férfit: Budapesten, a józsefvárosi piacon puskát vásárolt, amellyel Ózd külterületén lőgyakorlatokat végzett. 2008. szeptember 24-én a férfit egy műhelybe hívta, mondván, hogy megvan a pénz és ott fizeti ki. Valójában a műhelyben található, nagy zajt keltő gépek miatt csalta oda a férfit, hogy a lövések ne hallatsszanak ki.

A sértett férfi a lányával együtt kora este ért a megbeszélt helyre. A kislány a kocsiban várta apját. A férfi belépett a műhelybe és az iroda felé ment, a vádlott eközben puskával mögé került és közvetlen közelről fejbe lőtte. A halott férfi fejére ezután egy zacskót húzott, majd felmosta a vért. Miután a vádlott észlelte, hogy a férfi kocsija járó motorral kint áll, odament, hogy leállítsa azt. Ekkor vette észre az autóban ülő 9 éves kislányt, aki apja felől érdeklődött. A férfi úgy gondolta, hogy a gyerek tanúja lehet a gyilkosságnak, ezért azt mondta neki, hogy menjen be a műhelybe, mert apja hívja. Miután a kislány bement, a vádlott utána ment és őt is fejbe lőtte. A gyerek fejére is zacskót húzott, majd egy Ózd külvárosában lévő bozótos területen elrejtette a kislány holttestét.

Mivel a vádlott a férfi holttestét nem tudta megemelni, a barátnőjét és egy másik lányt - az ügy másod- és harmadrendű vádlottját - hívta segítségül. Nekik azt mondta, hogy a férfi támadt rá a puskával, amely dulakodás közben véletlenül sült el. A nyomozók a kislány és édesapja holttestére egy nappal később találtak rá, utóbbira a tűzoltók segítségével, szivattyúzás közben, azt ugyanis a telephelyen egy vízzel teli, eredetileg sav tárolására szolgáló kádba dobták. A bíróság a másod- és a harmadrendű vádlottat a bűnpártolás vádja alól felmentette.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat