Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Élettársára lőtt egy férfi egy budapesti plázánál
hir24.hu 2013. 10. 11. 14:26:00

A férfi egy XIII. kerületi bevásárlóközpontban találkozott volt élettársával. Összevesztek, a tettes pedig nekirontott a nőnek, ütni kezdte őt, majd előhúzta engedély nélkül tartott fegyverét és azzal fenyegette. A támadás még kedd este történt, a részletekről pénteken számolt be a rendőrség.



Eszerint az agresszív férfi egy pillanatig nem figyelt, az asszonyt pedig ezt kihasználva megpróbált elfutni. A férfi ezután elsütötte fegyverét, egyenesen egykori párjára célzott.

A gyanúsított ellen másnap körözést adtak ki, néhány órával később a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körúton kapták el az egyenruhások. A fegyver a férfinál volt, sőt, lőszereket is tartott magánál.

Az 52 éves lövöldöző ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás. A bíróság pénteken úgy döntött, elrendeli előzetes letartóztatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat