Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Édesanyjának okozott életveszélyes sérüléseket egy férfi
MTI 2011. 05. 05. 10:19:00
Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki súlyosan bántalmazta a vele közös háztartásban élő idős édesanyját Törökszentmiklós-Surjányban - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.



Szabó Zita tájékoztatása szerint a férfi kedden mentőt hívott 68 éves édesanyjához, a nőt eszméletlen állapotban, nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség a mentőszolgálattól kapta az értesítést - mondta az őrnagy.
   
Az MTI úgy tudja, hogy az utóbbi időben többször is kiszűrődtek veszekedésre és bántalmazásra utaló zajok, illetve segélykiáltások az épületből. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a rendőrséghez nem érkezett erre vonatkozó bejelentés.
   
A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A férfit őrizetbe vették; tagadja a cselekmény elkövetését.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat