Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Cigány sikerélmény: Pistának sikerült kirabolnia egy 77 éves asszonyt Kecskeméten
privatkopo.hu/police.hu 2014. 05. 25. 9:52:00

Egy idős kecskeméti asszonyt fényes nappal rabolt ki a 24 éves cigány gyanúsított. A megszerzett ékszert még aznap zálogházba adta, de nem sokáig élvezhette az érte kapott pénzt, öt órán belül elfogták a nyomozók. K. Istvánt a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.



A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. május 23-án rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2014. május 23-án, 12 órakor tett bejelentést egy 77 éves kecskeméti asszony. A sértett elmondása szerint egy ismeretlen férfi 11 óra 25 perc körüli időben egy lakóház bejáratánál háta mögé lépett, átkarolta a nyakát, majd az arany nyakláncát megragadta és leszakította. A támadó ezt követően ellökte őt, majd a helyszínről elmenekült. A bűncselekmény során az idős hölgy az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A széleskörű adatgyűjtés eredményeinek köszönhetően a rendőrök beazonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. István 24 éves helyi lakost, akit 17 órakor Kecskeméten elfogtak. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes, beismerő vallomást tett. A terhelt otthonában megtartott házkutatás során megtalálták az eltulajdonított arany nyaklánc zálogcéduláját, valamint több tízezer forint készpénzt, melyet lefoglaltak a rendőrök.

K. Istvánt a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat