Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
12 éves cigányfiú rabolgatott Budapesten
privatkopo.hu 2016. 06. 06. 10:45:00

Még csak 12 éves, de már több embert kirabolt egy budapesti cigányfiú - vádat emeltek ellene.



A vádirat szerint 2014 augusztusában az akkor 12 éves vádlott egy szintén fiatalkorú, 13 éves társával megtámadott egy férfit a XX. kerületben, el akarták venni a táskáját. Ez nem sikerült, majd amikor a férfi segítségért kiabált, elmenekültek.

A fiú ugyanabban az évben, szeptemberben, majd decemberben két kiskorútól rabolta el a telefonját, tavaly júniusban pedig két társával szintén egy telefont rabolt, úgy, hogy társai bántalmazták a sértettet. A fiatalkorú vádlottat - két társával együtt - az utóbbi esetet követően elfogták a rendőrök.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség négyrendbeli rablás bűntettével vádolja a fiút. Mivel a vádlott az elkövetéskor a tizennegyedik életévét még nem töltötte be, vele szemben csak intézkedés alkalmazható. Ennek megfelelően az ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat