Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Rendőrök fékezték meg a feldühödött cigányokat
halasmedia.hu 2013. 02. 08. 13:23:00

Csütörtökön, kora délután rendőrautók és egyenruhás rendőrök lepték el Kiskunhalason, a Paprika Antal utcában a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Hivatalának irodája környékét. Közben a Kossuth utca felől cigányok kisebb csoportja gyülekezett, de amikor meglátták a kiérkező rendőri egységeket, szétszéledtek.



A csoport tagjaitól származó információk szerint egy halasi és egy soltvadkerti cigány család tagjai szólalkoztak össze a hivatal épülete előtt. Elmondásuk szerint a családhoz tartozó a hivatalban ügyet intéző egyik férfire rántott kést az utcán az egyik hozzátartozója. Ő hívta telefonon a rendőröket, perceken belül négy rendőrautóval tucatnyi rendőr érkezett a helyszínre.

Megjelent a hivatalnál Rostás László, a helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is, aki mint utólag tájékoztatott, azért ment a helyszínre, hogy kibékítse a feleket. Mint elmondta, ez sikerült is, hiszen többek között a rendőrök megjelenésének is köszönhetően nem történt komolyabb baj. Pontosan ő sem tudta megmondani, hogy miért veszett össze a két család, annyit azonban közölt, hogy mindkét családban több fiatalkorú is pártfogói felügyelet alatt áll.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat