Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Késelés a buszmegállóban - több tucatnyi gyermek előtt
bama.hu 2013. 11. 27. 9:53:00

Hétfőn, reggel 8 óra körül, mintegy ötven, buszra várakozó gyerek szeme előtt megkéseltek egy háromgyermekes apát, Hiricsen. A rendőrség kezdeményezte az elkövető előzetes letartóztatását.



Előzetes letartóztatását kezdeményezte a nyomozó hatóság annak a férfinak, aki hétfőn reggel, Hiricsen a buszmegállóban megszúrt egy 36 éves helybeli lakost.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 25-én, 7 óra 30 perc körüli időben, a hiricsi buszmegállóban, a 19 éves K.K. a nála lévő késsel előzetes szóváltást követően megszúrta O.L. 36 éves hiricsi lakost, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett.

A 19 éves férfit az intézkedő rendőrök elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerő vallomást tett. A bántalmazót őrizetbe vették, a nyomozó hatóság kezdeményezte előzetes letartóztatását.

K.K. ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság folytatja a büntetőeljárást.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat