Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Családi leszámolás: börtönbe mennek a brutális rokonok
MTI 2013. 02. 07. 15:06:00

Börtönre ítélte a törvényszék azt az öt, egymással családi, rokoni kapcsolatban lévő embert, akik 2011-ben Bánokszentgyörgyön halálra verték régi haragosukat.



A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés elsőrendű vádlottja egy akkor még általános iskolás, most 17 éves fiú, aki apjával és két náluk lakó rokonával együtt, az anyja hangos biztatásától kísérve a nyílt utcán kitartóan bántalmazta a 48 éves férfit. Áldozatuk a rámért ütések és rúgások miatt a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A négy embert társtettesként elkövetett emberölésben találták bűnösnek, az asszonyt bűnsegédként ítélték el, nem jogerősen 12 és 18 év közötti szabadságvesztést kaptak. Az indoklásban a bíró felidézte: 2011. november 3-án bánokszentgyörgyi otthonukban italozott az öt ember, s miután elfogyott az alkohol, a fiatalkorú vádlott és az egyik felnőtt rokona az italboltból hozott utánpótlást a vendéglátóhely elől elkötött kerékpárral.

Az italboltban fogyasztott alkoholt a későbbi áldozat is, akivel — a családot érintő egyik korábbi bűncselekménye miatt — haragos viszonyuk volt. A 48 éves férfi a távozásakor vette észre, hogy az utcán hagyott, kölcsönkért kerékpárja eltűnt, s mert gyanította, hogy kik vihették el, a házukhoz ment.

A háznál a férfi az anyával találkozott elsőként, összeszólalkoztak, amire kijött a házból a fiatalkorú fia, ő kezdte el bántalmazni, majd a házból a két felnőtt férfi és az apja is csatlakozott hozzájuk. Az utcán folytatták áldozatuk ütlegelését és rugdalását, miközben az anya hangosan arra biztatta őket, hogy üssék és öljék meg a már a földön fekvő embert. A megtámadott férfi próbált elmenekülni, de csak egy közeli földút hídjáig ért el, ott folytatódott a bántalmazása, amelybe azután a helyszínen bele is halt.

Az igazságügyi orvos szakértő 56 külsérelmi nyomot rögzített az áldozat felsőtestén, mellkasán és koponyáján, közülük több mint húsz olyan ütés és rúgás volt, amely arc- és koponyacsonttöréshez vezetett. Az áldozat halálát végül vérbe fulladás okozta.

A hozzátartozóktól zsúfolt tárgyalóteremben a bíró többször is kitért arra, hogy a vádlottak és a tanúk egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, a felelősségüket nem vagy csak részben ismerték el. A résztvevők igyekeztek a maguk szerepét csökkenteni, előfordult, hogy még azt is letagadták, hogy jelen voltak a bűncselekmény elkövetésénél, de egyebek mellett a véres ruházatuk egyértelműen bizonyította bűnösségüket.

Az elsőrendű vádlott Horváth Tibor 12 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott. Horváth Sándort 15 év, Orsós Józsefet többszörös visszaesőként 18 év, Bogdán Imrét pedig 14 év fegyházra ítélték, Bogdán Katalin bűnsegédként való közreműködéséért 15 év fegyházbüntetést kapott. A vádlottaknak a közügyektől eltiltás mellett együttesen csaknem hárommillió forint bűnügyi költséget kell megfizetniük. Ítéletüket az ügyész tudomásul vette, az öt vádlott felmentésért vagy enyhítésért jelentett be fellebbezést.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat