Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy brutális állattal szemben
Privatkopo.hu 2021. 09. 23. 7:40:00

A vád szerint egy 54 éves férfi egy budapesti pizzériában kötött bele egy másik vendégbe, majd az előle menekülni próbáló férfi után ment, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett később a kórházban életét vesztette. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.



A vádirat szerint a vádlott kötekedő, agresszív magatartása miatt jól ismert látogatója volt a Budapest XV. kerületi pizzériának, amelynek törzsvendége volt a sértett is. 

A vád szerinti napon, 2019. október 11-én is mindkét férfi a pizzériában tartózkodott. A késő esti órákban - már ittasan - a vádlott belekötött a sértettbe, folyamatosan provokálta a férfit, aki próbált a konfliktus elől kitérni. A vádlott azonban nem hagyott fel a kötekedéssel, ami a részéről tettlegességig fajult, rátámadt a sértettre, ököllel ütlegelni kezdte a fejét és a testét. Az étterem egyik alkalmazottja és az egyik vendég a sértett segítségére sietett, a vádlottat lefogták, és visszatartották, ezzel lehetőséget adva a sértettnek, hogy a hátsó ajtón át elmeneküljön.

Amikor azonban a fogásból elengedték a dühöngő férfit, az a sértett után ment, majd a pizzéria előtt újra rátámadt és testszerte ütlegelte, rugdosta őt. A bántalmazásnak ismét a pizzéria egyik alkalmazottja és az egyik vendég vetett véget, akik a vádlottat lefogták és visszatartották.

A vádlott mindezek után sem nyugodott meg, amint lehetősége volt rá, a sértett után ment, majd amikor utolérte, első ütéseivel a földre terítette a férfit, ezt követően pedig súlyosan, kitartóan bántalmazta.

A vádlott ezután a földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen sértettet hátrahagyva, megpróbálta elhagyni a helyszínt, a pizzériából azonban addigra már többen a sértett segítségére siettek, ők megakadályozták, hogy a vádlott elmeneküljön, a sértetthez pedig mentőt hívtak. 

A bántalmazás következtében a sértett tartósan eszméletlen állapotba került, majd hetekkel később a kórházban meghalt.

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat