Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Bíróságon a kerékpár miatt gyilkoló cigánycsalád
MTI 2012. 09. 19. 12:45:00

Biciklilopással vádolt meg tavaly novemberben egy családot egy bánokszentgyörgyi férfi, amiért a cigánycsalád öt tagja részegen halálra verte. Bírósági tárgyalásuk szerdán kezdődött meg Zalaegerszegen.



Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben való közreműködéssel vádolja a Zala Megyei Főügyészség azt az öt, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő embert, aki tavaly Bánokszentgyörgyön, az utcán agyonverte egy falubelijét, amiért az kerékpárlopással gyanúsította meg őket.

A Zalaegerszegi Törvényszéken szerdán kezdődött perben szereplő elsőrendű vádlott a bűncselekmény idején még nem volt 17 éves. A vádirat szerint az apjával és két náluk lakó rokonával együtt, az anyja hangos biztatásával kísérve a nyílt utcán kitartóan bántalmazták a 48 éves férfit, aki a rá mért ütések és rúgások miatt a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A vádirat ismertetése során elhangzott: tavaly november 3-án bánokszentgyörgyi otthonában italozott az öt ember, de miután elfogyott az alkohol, a fiatalkorú vádlott és az egyik felnőtt rokona az italboltból hoztak utánpótlást.

A vendéglátóegységben fogyasztott alkoholt a későbbi áldozat, aki távozáskor vette észre, hogy az utcán hagyott, kölcsönkért kerékpárja eltűnt. Azt gyanította, hogy a korábban az italboltban járt haragosai vihették el, ezért a házukhoz ment, hogy számon kérje őket.

A férfi az anyával találkozott elsőként, összeszólalkoztak, amire kijött a házból a fiatalkorú fiú, ő kezdte el bántalmazni, majd a házból a két felnőtt férfi és az apja is csatlakozott. Az utcán ütötték, rugdalták áldozatukat, miközben az anya hangosan arra biztatta őket, hogy üssék és öljék meg a már a földön fekvő embert.

A megtámadott férfi próbált elmenekülni, de csak egy közeli földút hídjáig ért el, ott folytatódott a bántalmazása, amibe azután a helyszínen bele is halt. A vádirat szerint több mint húsz, arc- és koponyacsonttörést eredményező ütés és rúgás, továbbá vérbefulladás okozta a halálát.

Az elsőrendű vádlott, a tavaly - tehát 16 évesen - még általános iskolás fiatal a bírósági meghallgatásán elismerte a bűnösségét, de védeni próbálta a szüleit, azt állítva, hogy ők nem vettek részt az ütlegelésben, ugyanakkor a harmadrendű vádlottra próbálta hárítani a felelősséget. A négy férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, az anyát az ebben való bűnrészességgel vádolja a Zala Megyei Főügyészség.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat