Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emelhetnek a bátmonostori gyilkosokkal szemben
HP 2012. 03. 09. 12:43:00

Vádemelési javaslattal befejezte a nyomozást a rendőrség a bátmonostori emberölés ügyében. Egy fiatal párt és egy bajai férfit gyilkolt meg a 29 éves gyanúsított és három társa, akikkel több emberen elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt emelhetnek vádat.



A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a héten zárta le a nyomozást a 2008-ban, valamint 2009-ben elkövetett emberölések ügyében. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek megküldött iratokban 4 emberrel szemben javasolnak vádemelést. Egy 29 éves bátmonostori férfit és három társát gyanúsítják azzal, hogy egy 32 éves nőt és 41 éves élettársát, valamint egy 52 éves bajai férfit meggyilkoltak. A bajai rendőrök 2008 márciusa folytattak eljárást, akkor még eltűnés miatt, az ügyben. A 32 éves nőt és párját eltűnés miatt keresték, de felmerült a gyanú, hogy mindketten bűncselekmény áldozatává váltak. 2009 júliusában tűnt el a máik áldozat, az 52 éves bajai férfi. A korábbi ügy nyomozása során fogták el a négy gyanúsítottat. Kiderült, hogy a fiatal párt meggyilkolták, majd holttesteiket Bátmonostor határában elásták. A bűncselekmény érdemi szerzőjéről, a 29 éves bátmonostori férfiról időközben kiderült, hogy köze van a bajai férfi eltűnéséhez. A harmadik áldozat holtteste ugyancsak Bátmonostor határában, egy erdős részen került elő. A gyanúsítottak elfogásuk óta előzetes letartóztatásban vannak, több emberen elkövetett emberöléssel, köz-, illetve magánokirat-hamisítással gyanúsították meg őket.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat