Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Brutális anyagyilkosság: előzetesben az áldozat fia
MTI 2012. 11. 18. 11:27:00
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság vasárnap azt a férfit, aki megölte az anyját a baranyai megyeszékhelyen.

Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta, hogy az emberöléssel gyanúsított 44 éves B. Gábor letartóztatását jogerősen egy hónapra rendelték el. Az indoklás szerint a nagy tárgyi súlyú, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény miatt fennáll a szökés, elrejtőzés és a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye.

Szentirmai Ágnes, a gyanúsított védője azt közölte: védence tagadja, hogy megölte volna az anyját. A mentők pénteken értesítették a rendőrséget arról, hogy Pécsen, a Makár-tető dűlő egyik házában holtan találtak egy 71 éves asszonyt. A helyszíni szemle adatai és az orvosi szakértői vélemény szerint a nő bántalmazás következtében halt meg.

A rendőrség a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekménnyel az áldozat fiát gyanúsította meg; elfogták és őrizetbe vették. A tett indítékát és körülményeit még vizsgálják.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat