Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Acélbetétes bakanccsal rúgta fejen ismerősét
Privátkopó 2023. 11. 07. 7:07:00

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves pásztói férfi ellen, aki - vita közben - súlyosan bántalmazta 43 éves ismerősét, ami miatt börtönbüntetésre is ítélhetik.



A vád szerint a férfi 2022. július 31-én, este hívatlanul megjelent az ismerősei által lakott ingatlannál, ahol a két házigazda egy vendégükkel beszélgetett. Az odaérkező férfi minden előzmény nélkül megfenyegette őket, életük kioltását, ásóval való bántalmazásukat helyezte kilátásba.

A társaság próbálta megnyugtatni, és megkérték, hogy távozzon. Mivel ennek nem tett eleget és továbbra is hangosan szitkozódott, a sértett kétszer, kis erővel arcon ütötte a férfit, aki erre előbb elindult a kijárat felé, de ezután visszafordult és acélbetétes bakancsával fejen rúgta az ülő ismerősét.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, azonban a sérülés helyére és az elkövetés módjára figyelemmel a súlyosabb sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Az ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és zaklatás vétségével vádolta meg a férfit, aki jelenleg egy korábban kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti. Az ügyészség mértékes indítványában 3 év szabadságvesztés és 3 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat