Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hat elfogatóparancs volt érvényben ellene, hat rottweiler őrizte, meztelenül bújt a konyhapultba

Hat elfogatóparancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit június óta kerestek a zuglói rendőrök, kedden pedig elfogták.

Fél órán belül kétszer fosztották ki a villamoson alvó férfit (fotó)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat kifosztás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Boxerrel ütötte vitapartnerét - a terézvárosi rendőrök keresik az elkövetőt (fotó)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Éppen egy taxiba pakolta a drogot, amikor meglepték a zsaruk

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítői 2020. október 26-án, Gyál külterületén, egy ipari parknál lévő erdős területhez mentek, mert olyan információ jutott tudomásukra, hogy egy 33 éves budapesti férfi ott kábítószert rejteget.

Bevásárlókocsiból lopott pénztárcát ez a két luvnya (fotó)

2020. október 9-én, 18 óra körül, Budapest X. kerületében, egy Sibrik Miklós úti szupermarketben két ismeretlen nő ellopta az egyik vevő pénztárcáját - pénzével, irataival és egy pár aranyfülbevalóval együtt - a bevásárlókocsijában elhelyezett táskájából.

Közeledik a karácsony: bevásároltak, aztán angolosan távoztak (fotó)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Felrobbantotta magát egy fegyveres embercsempész Vitnyédnél

Egy embercsempészt állítottak meg a rendőrök a 85-ös főúton, Vitnyédnél, aki Ausztria felé haladt. A férfi kiugrott a gépjárművéből, a közeli erdőbe rohant. Amint az később kiderült: lőfegyver és kézigránát is volt nála. 

Győri drogériából loptak a „navajonkik” (fotók)

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.

Kábítószer-termesztőt kapcsoltak le a szentesi nyomozók

A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai 38 tő kendert és csaknem 8 kilogramm növényi törmeléket foglaltak le egy helybeli férfitól, aki ellen termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Csellengő diákokat ellenőriztek a rendőrök Mátészalkán

A program célja a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés, vagy a szökés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

Segítsen megtalálni a gyermekpornográfia és szexuális erőszak bűntettével vádolt férfit! (fotó)

A Szentendrei Rendőrkapitányság fogolyszökés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást a 60 éves Janicsek Attila ellen.

Kilószámra „pihentették” a drogot egy bérelt lakásban - letartóztatásban a fiatal pár

A gyanú szerint külön lakást bérelt drogbizniszükhöz az a fiatal pár, akiket Budapest XIII. kerületében fogtak el a fővárosi rendőrök. K. Viktort és F. Claudiát kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt az illetékes bíróság október 11-én letartóztatásba helyezte.

Mobilszekrényekben termesztette a marihuánát

A nyomozók a kertben és a házban is találtak marihuánát; a gyanú szerint a férfi speciális berendezésekkel termesztett marihuánát. A rendőrök 59 tő kifejlett kannabiszt és 12 tő palántát találtak.

Bántalmazót keresnek a borsodi nyomozók (fotó)

A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben.

Brutális emberrablókat keres a rendőrség (fotók)

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség két férfi ellen, akik egy nyáron történt emberrablásban vettek részt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2220 2221-2235 2236-2250 2251-2265 2266-2280 2281-2295 2296-2310 2311-2325 2326-2340 2341-2355 2356-2370 2371-2385 2386-2400 2401-2415 2416-2430 2431-2445 2446-2460 2461-2475 2476-2490 2491-2505 2506-2520 2521-2535 2536-2550 2551-2565 2566-2580 2581-2587
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat