Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Nem hitte el a fémtolvaj meséjét a bíróság

Három rendőr egy fémlopási ügyben nyomozott, a vádirat szerint az egyenruhások veréssel kényszerítették ki a vallomást a fiatalkorú gyanúsítottból. A Kaposvári Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönt kért a vádlottakra, a rendőrök védői ugyanakkor megkérdőjelezték a sértett szavahihetőségét.

Megsértődött: mindenkit beperelt a román sorozatgyilkos

Feljelentette és beperelte volt szerelmét és bűntársát, az őt elítélő bírót, két ügyészt, valamint társa ügyvédjét, Bárándy Györgyöt is Clyde, vagyis V. Sándor, akit idén szeptemberben ítélték tényleges életfogytiglanra több rendbeli emberölésért.

Meztelenre vetkőztették a nőket és tornagyakorlatokat végeztettek velük a kéjelgő smasszerek

A diszkréten túlkapásoknak nevezett akciók valójában köztörvényes, zömmel katonai bűncselekmények, amelyekkel szemben egy jogállamban el kell járni - jelentette ki a Balsai-bizottság vezetője.

Ismét átgondolatlanul keménykedett az állam a cégekkel

Az állam a NAV-on keresztül próbálta elcsípni a fiktív cégeket, de egy elhibázott jogszabály miatt számos rendben működő vállalkozásnak is megszüntethetik az adószámát, azaz gyakorlatilag megsemmisítik. Aki egy kérdőívet elég rövid határidővel nem küld vissza, akkor jóformán fejre is állhat, semmiképp nem bizonyíthatja be, hogy ténylegesen létezik és működik.

Több százezren élhetnek az adókerülő vállalkozásokból

Több százezren élhetnek a közterhek befizetését részben elkerülő vállalkozásokból. Ezt a szakmai becslést az adóhivatal statisztikái is jórészt alátámasztják: a hatóság az idén nagyjából tízezerszer ellenőrizte a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, az esetek mintegy 20 százalékában állapított meg jogsértést.

Őrizetben a hamis BKV-jegyet árusító fiatalember

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 18 éves fiatalt, aki kedden délután, hamis vonaljegyet adott el egy utasnak, a Nyugati aluljáróban.

Uzsorásokra küldenék az adóellenőröket

Számos magánszemély kérte az adóhatóságtól, hogy indítson vagyonosodási vizsgálatot a kistelepülések uzsorásai ellen.

„Én is korrupt rendőrök áldozata vagyok!”

Kezdi megelégelni az ügyészség a különféle bűncselekményekért nagyrészt jogerősen elítélt bűnözők üzengetését, miszerint ők tulajdonképpen ártatlanok, csupán korrupt rendőrök kreáltak ügyeket ellenük.

Reszkessetek lógós diákok, jöhet a rendőr!

A szülők után az alapvető jogok biztosa is felemelte hangját amiatt, hogy januártól rendőr viheti iskolába a lógós diákot.

Tízmilliárdnyi csalás lepleződik le havonta

Több mint 10 ezer bűncselekmény miatt vizsgálódtak az idén az első kilenc hónapban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, a kétes esetek elkövetői összesen mintegy százmilliárd forinttal rövidítették meg a közkasszát, a legnagyobb horderejű visszaéléseket a húskereskedelemben tárta fel a hatóság.

Lázár János „jó üzlete”: jogutód nélkül megszűnt a hódmezővásárhelyi iskolaépületet bannerekért megvásárló cég és az ügylet készfizető kezese

Lázár János szerint jó üzletet kötött a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2007-ben, amikor a 3933 négyzetméteres Vöröskereszt utcai iskolaépületet 600 millió (!) banner megjelenésért (40 millió 200 ezer forint értékben) eladta a Generál Média Kft-nek. A fideszes politikus ezt 2011 tavaszán nyilatkozta a Privát Kopónak. Azóta történt egy, s más…

Bűnös város: súlyos visszaéléseket leplezett le az adóhatóság a budapesti éjszakában

A hosszú hétvége egyik éjszakáján csapott le az adóhivatal a fővárosban. Utólag már hiába kapkodtak taxaméter után a taxisok, hiába magyarázkodtak a vendéglősök, már késő volt. Újra bebizonyosodott: Budapest éjszakai élete hemzseg a törvénysértésektől - véli a NAV.

30 évre titkosított rendőrbűnözés: hat év börtönt kapott a miskolci alvilággal összejátszó volt kábítószeres nyomozó

Vesztegetés, közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt hat év börtönbüntetésre, illetve hat esztendő közügyektől való eltiltásra ítélte csütörtökön a Szolnoki Törvényszék V. Viktort, a miskolci rendőrkapitányság kábítószeres ügyekkel foglalkozó felderítő csoportjának egykori munkatársát.

Ismét elítélték Tribuszer Zoltánnét - ezúttal hatóság félrevezetéséért

Hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Komlói Városi Bíróság Tribuszer Zoltánnét, az 1990-es évek hírhedtté vált országos pilótajáték-szervezőjét szerdai, nem jogerős ítéletében.

Eltűnt az adóhivatalnak 3 és fél milliárd forinttal tartozó Horváth Mónika Zsuzsanna

A NAV nem találja Horváth Mónika Zsuzsannát, a magánszemélyt, aki 3 és fél milliárddal tartozik. A nő bejegyzett címén más lakik, Üllőn senki nem ismeri.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1239
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat