Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Vissza a főoldalra
Vasszigor: negyven év után szabadon engednék a legsúlyosabb bűnök elkövetőit

Különleges kegyelmi eljárást vezetne be a tényleges életfogytiglanra ítéltek számára a büntetés-végrehajtási törvény javasolt módosítása - ismertette az igazságügyi miniszter kedden az Országgyűlésben.

Két év fogházra ítélték a Mercedes-gyárat robbantással fenyegető nőt

Jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte hétfőn a Kecskeméti Törvényszék azt a nőt, aki kétszer is robbantással fenyegetette meg a kecskeméti Mercedes-gyárat - közölte Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.

Hamis tanúzás miatt is felelniük kell a berhidai rabszolgatartó cigányoknak

Hamis tanúzás miatt is felelniük kell a berhidai rabszolgatartókként ismertté vált cigányoknak. M. Ferencet és a Cs. család három tagját azzal vádolják, hogy vallomásukat eltorzították, amikor 2010-ben O. Krisztián, az akkori berhidai körzeti megbízott ellen vallottak. Akkor azt állították, hogy a rendőr súlyosan bántalmazta M. Ferencet, miután viráglopáson kapta a férfit.

Magukra hagyták a sérülteket: felfüggesztett börtön járt érte

Két év börtönbüntetést kapott - 5 évre felfüggesztve - az a fiatalember, aki 2004 novemberében ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy autót Nyírábrány belterületén, egy kanyarban elvesztette uralmát az autó fölött és nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A balesetben egy fiú súlyosan, egy lány könnyebben megsérült. A két vádlott azonban nem várta meg a mentők és a rendőrség kiérkezését, hanem elmentek a helyszínről.

Pszichiátriára utalta a válni akaró férjet a háziorvos - anélkül, hogy látta volna

Válási szándéka miatt került - akarata ellenére - a pszichiátriára egy debreceni férfi, aki hét napot volt kénytelen ott eltölteni. Az ügyben történt jogtalanságok miatt mostanáig két hivatalos elmarasztaló határozat is született, a férfi által indított kártérítési perben pedig elkészült a sorsdöntő igazságügyi szakértői vélemény, amely alátámasztja a férfi állításait.

Döntött az Alkotmánybíróság: mostantól már nem „arctalanok” a rendőrök

Jelentős mellékjövedelemtől esnek el a jövőben a rendőrök és börtönőrök: az Alkotmánybíróság döntése alapján ugyanis a jövőben nem perelhetik kártérítésért az újságokat és tévécsatornákat, azért, mert felvétel jelenik meg róluk. Az ügy persze túlmutat a kártérítéseken: ha a rendőrnek van arca, akkor felelőssége is.

Prostitúció elősegítése és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak a Halló Bár működésével összefüggésben

Prostitúció elősegítése és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Halló Bár működésével összefüggésben - értesült a Privát Kopó. A büntetőeljárás lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságát bízta meg a vádhatóság.

Egyre kevesebb pedofil úszhatja meg

Leporolhatják a régi rendőrségi aktákat, ha a parlament elfogadja a pedofilügyek elévülhetetlenségének törvénybe iktatását. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke szerint visszatartó ereje is lehet a Fidesz által kezdeményezett Btk.-szigorításnak. Szakértők szerint viszont fontos lenne a gyermekek hatékonyabb felvilágosítása is. Tömeges feljelentések várhatóan nem lesznek a 20-30 évvel ezelőtti gyermekmolesztálások miatt.

Négy évet kapott a halálos miskolci paneltüzet okozó nő

Négy év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a nőt, akinek a miskolci lakásában 2009. augusztus 15-én, este felcsapó lángok a hetedik emeleti lakásban rekedt három ember, egy 43 éves nő, 16 éves lánya és 13 éves fia halálát okozták.

Dr. Nagy Károly András által megkárosított magánszemélyek és gazdasági társaságok jelentkezését várja egy magánnyomozó iroda
Az Omerta07 Kft. - a kapcsolatfelvételhez alkalmas adatokkal és rövid tényállás ismertetéssel ellátott elektronikus levélben - várja dr. Nagy Károly András által megkárosított gazdasági társaságok és magánszemélyek jelentkezését.
Gyermekmolesztálás: Sipos már lebukott, B. I. A.-t egyelőre védi az ismertsége és a befolyásos baráti köre

Közel egy éve figyelemmel kísérem B. I. A. gyerekmolesztálási ügyét, az anya elkeseredett harcát, amit a kislánya megmentéséért folytat a  korrupt hatóságokkal és az apát támogató, befolyásos baráti körrel szemben (politikusok, ismert közéleti személyiségek, rendőri vezetők). Ismerem a dokumentumokat, több helyen próbálkoztam újságíróként foglalkozni az üggyel, de mindenhol falakba ütköztem, ugyanis „kollegiális alapon”, B. kérésére összezárnak, semmilyen részletre nem voltak kíváncsiak.

Barátok közt Orgoványban

A Privát Kopó információja szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nagy erőkkel nyomoz az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet fizetésképtelenségével összefüggésben felmerült hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt. Úgy tudni, hamarosan gyanúsításokra is sor kerülhet a bűnügyben.

Szokásos ügyészségi üzenet a becsapottaknak: polgári perben visszakövetelhetik a pénzüket

Megszüntette a Békéscsabai Járási Ügyészség a „szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás” vétsége miatt indított eljárást S. Balázs és B. Dávid ellen, akik a rendőrség kezdeti gyanúja szerint a Vatera.hu internetes aukciós oldalon legalább 27 ügyfelüket verték át. Előre kifizettették velük a főként kisebb értékű (húszezer forintnál nem vagy éppen csak drágább) elektronikai kiegészítő termékeket, amelyeket azonban később nem szállítottak le, s a vételárat sem fizették vissza.

Hivatali befolyással üzérkedés: vádat emelhetnek a KBI volt főigazgatójával szemben

Iratismertetéssel fejezte be a Központi Nyomozó Főügyészség a Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornok ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt indult nyomozást. A volt főrendőr szabadlábon várhatja bírósági tárgyalásának kitűzését. A büntető törvénykönyv a cselekmény elkövetőjét két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Fogkefét és körömlakkot is lopott a bírónő

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) kezdeményezésére felfüggesztette a Budapest Környéki Törvényszék egyik bírónőjének mentelmi jogát Áder János köztársasági elnök. A bírónő - aki korábban a romagyilkosságok ügyében eljáró elsőfokú bírói tanács tagja volt - több alkalommal is tulajdonított el piperecikkeket illatszerüzletből.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1239
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat