Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Fiatalkorú lányokat adott el prostituáltként a 72 éves bácsinak egy 22 éves nő

Egy 22 éves nő néhány évvel ezelőtt összesen kilenc lányt, köztük több fiatalkorút bírt rá prostitúcióra. A vád alá helyezett nő a lányokat jellemzően kínai szórakozóhelyekre, valamint fővárosi hotelekbe vitte, ahol férfiaknak szexuális szolgáltatást nyújtottak - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Bedőlt a bulvársajtó Nótár Mária visszataszító meséjének: nem volt állapotos, és nem vetélt el az énekesnő

Hónapokon keresztül az állítólagos áldott állapotával „roadshow-zott” a médiában a Nótár Mary művésznéven ismert Nótár Mária. A nő szeptember 22-én maga lépett a nyilvánosság elé - és tette ezzel úgymond „közüggyé” a magánügyét - azzal, hogy babát vár. A bejelentés valóságtartalmát sokan megkérdőjelezték, ám Nótár ennek ellenére nem támasztotta alá írásos orvosi szakvéleménnyel az állítását. Nemrég bejelentette: egy hónapja, azaz november közepén elvetélt. A Privatkopo.hu utánajárt, mi az igazság az énekesnő „várandós” állapota ügyében.

Döbbenet: három gyermeket akar elszakítani a bíróság az édesanyjuktól, miközben az apával szemben felmerült a gyanú, szexuálisan bántalmazhatta a kicsiket

Egy fiatal édesanya a három gyermekéért harcol, akiket a bíróság - egy erősen megkérdőjelezhető módon elkészített, szakmai hibáktól hemzsegő igazságügyi szakvélemény alapján - az apjuknál helyezett el, úgy, hogy az anyától a felügyelet jogát is megvonta. A fiatal nő mindössze öt napot kapott arra, hogy a kicsiket átadja a férjének. Azonban a bírósági verdiktnek nem tett eleget, mert elmondása szerint a gyermekek rettegnek az apjuktól, és egy pszichológusi szakvélemény szerint a férfi - aki az egyik kereskedelmi bank vezető beosztású munkatársaként kitűnő kapcsolatrendszerrel rendelkezik - szexuálisan bántalmazhatta őket. Az anyuka hiába kérte több alkalommal a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat segítségét, a gyermekek védelmére létrehozott szervezetek munkatársai behunyták a szemüket, befogták a fülüket. Végül az édesanya ellen - az apa kezdeményezésére - elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség. Megrázó történet következik…

Sikeres török üzletembernek adták ki magukat a trükkös bűnözők

Három és fél év börtönbüntetésre és kiutasításra ítélte a bíróság azt a külföldi férfit, aki - egy társával együtt - magát sikeres török üzletembernek kiadva fosztott ki egy idős házaspárt februárban, Tégláson. A fiatalkorú másodrendű vádlottal szemben a bíróság két év javítóintézeti nevelést rendelt el, a határozat most még egyikük esetében sem jogerős.

Újságíróra támadt - gyorsított eljárásban ítélték el

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az illetékes bíróság azt a középkorú férfit, aki két hete megtámadott és megütött egy újságírót, Óbudán.

Budapesten 150-200 taxis drogdílerként működik

Az Országos Taxis Szövetség bevallása szerint 150-200 taxis drogdílerként és futárként működik - jelentette ki a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) legutóbbi vizsgálatán a taxisok 72 százaléka megbukott, a visszaélések fajtái közé tartozott például a hamis számla kiállítása, az órapörgetés, az engedély nélküli fuvarozás. A BKK 542 esetben vett fel taxisok jogsértése miatt jegyzőkönyvet május-júliusban. 

Intim képekkel zsarolta párkapcsolatban élő nőismerőseit

A Balassagyarmati Járási Ügyészség zsarolás bűntett miatt emelt vádat egy 33 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki a társkereső oldalakon megismert nőket zsarolta. A vádlott 2014-et megelőzően különböző társkereső oldalakon regisztrált abból a célból, hogy ott főként párkapcsolatban élő nőkkel ismerkedjen meg. A kiválasztott nőkkel a társkereső és más közösségi oldalakon levelezni kezdett, a bizalmukba férkőzött, többüknél elérte, hogy szexuális témákról is beszélgessenek.

Meglépett a házi őrizetből - tíz hónap szabadságvesztéssel honorálták a bátorságát

Első fokon tíz hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság, fogolyszökés miatt, gyorsított eljárásban azt a férfit, aki márciusban megszökött a házi őrizetből, Csepelen, és csak hetekkel később fogták el a rendőrök.

Vádemelés előtt László Petra ügye

Heteken belül kiderül, a rendőrség szerint „milyen bűncselekményt követett el” az N1 TV volt operatőre, akiről tavaly szeptemberben azt állították a migránspátyolgatók, hogy Röszkénél elgáncsolt egy gyerekével a kezében futó apát (utóbb már a 444.hu is elismerte, hogy nem volt igaz), továbbá megrúgott két, feléje rohanó fiatal illegális bevándorlót.

231 milliós kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága a bűnözőknek, mert nem elég kényelmesek a magyar börtönök

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 231 millió forintos kártérítést ítélt meg 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt - közölte a Magyar Helsinki Bizottság. Úgy tudni, több ezer eljárás van folyamatban az Európa legzsúfoltabb börtönrendszerével bíró Magyarországgal szemben a rossz körülmények és a hazai jogorvoslat hiánya miatt.

Döbbenetes: 45 millió alkalommal fogyasztanak drogot évente Magyarországon

Zacher Gábor toxikológus szerint 45 millió alkalommal fogyasztanak drogot egy év alatt Magyarországon, és 6-7 ezer, harmadik generációs, intravénás drogfogyasztóval nem tud mit kezdeni sem egészségügy, sem a rendőrség, sem a szociális ellátórendszer. A szakember úgy véli, a családon belül kell keresni a probléma gyökerét.

Évek óta terrorban él a négy gyermekét egyedül nevelő anyuka - a hatóságok nem akarják meghallani segélykiáltásait

Súlyos testi sértésnek indult, majd súlyos testi sértés kísérleteként folytatódott, végül könnyű testi sértés sem lett abból az ügyből, amely 2012 decemberében kezdődött és 2015 áprilisában zárult. „Két és fél éve tart a kálváriám és a folyamatos terrorizálások ellenére még mindig nem szankcionálták a férjemet, hiába küldök folyamatosan S.O.S. jelzéseket különböző csatornákon, az összes létező hivatalos szerv elbagatellizálja az ügyet” - írta 2015 júniusában a Fővárosi Főügyészségnek címzett panaszában a négygyermekes anyuka. Eredménytelenül.

Állítólag szem elé került a családon belüli erőszak

Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz a családon belüli erőszak önálló tényállássá válása óta - mondta Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke.

Kokaint szállíttatott „egzotikumra” vágyó, agyhalott magyar nőkkel egy nigériai
Közel 400 gramm kokaint talált egy Franciaországból érkezett csomagban egy magyar nő. Az asszony egy interneten megismert nigériai férfi társától kapta a küldeményt, amiről először azt hitte, hogy csak táskák és gyerekruhák vannak benne.

Szabadon engedték a pedofilt - természetesen nem hagyta abba…

Korábban már felfüggesztett börtönbüntetést kapott gyermekpornográfia miatt egy zalaegerszegi férfi, aki ellen miatt most újra vádat emeltek, ugyanezért - közölte a Zala Megyei Főügyészség.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1239
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat