Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezet

Nyolcan már letartóztatásban vannak abból a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezetből, amely illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába. A NAV a bűncselekményekből származó vagyonból mintegy félmilliárd forintot biztosított.

Manipulált árfolyamon váltotta magának a valutát

A Pápai Rendőrkapitányság információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 41 éves pápai lakos ellen.

Másodfokon súlyosabb ítélet született a „nádudvari uzsoraügyben”

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen 2020. február 10-én kihirdetett ítéletével az L. F. és S. E. ellen üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntette miatt indult büntetőügyben a Hajdúszoboszlói Járásbíróság tavaly ősszel hozott ítéletét megváltoztatta.

Sajátjaként rendelkezett az üzlet értékeivel a 41 éves eladónő, több mint 3 millió forint kárt okozott

Sikkasztás miatt indult büntetőeljárás egy 41 éves hajmáskéri nő ellen. A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Vádat emeltek a korrupt debreceni ügyész és három NAV-os társa, valamint befolyással üzérkedő ügyvédek ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot tizennégy személy ellen a Debreceni Törvényszéken.

Tünde 15 millió forinttal húzta le a hiteligénylőket

Huszonegy személynek összesen több mint 110 millió forint hitelt ígért egy nagylaki nő. Az ügyfelek közel 15 millió forintot fizettek neki ügyintézési díjakra, de senki nem jutott pénzhez. A csalás és más bűncselekmények miatt indult ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.

Újabb órapörgetős taxist kapcsoltak le a rendőrök

Az erzsébetvárosi járőrök 2020. február 3-án, 22 óra 25 perckor, Budapesten, a Wesselényi utcában igazoltattak egy taxisofőrt. A taxikra jellegzetes sárga színnel és felirattal ellátott autót egy 50 éves gyáli férfi vezette. A járőrök megállapították, hogy a férfi az autót utasszállításra használta, de az autó taxiengedélyét korábban visszavonták.

Számlagyáras bűnszervezetet számoltak fel a NAV nyomozói

Több mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a központi költségvetésnek.

Összedőlt az „unokázós” piramis

Az elmúlt években az időskorú emberek megtévesztésére a csalásokra szerveződött bűnözői körök új módszert kezdtek alkalmazni, amely a köznyelvben „unokázós csalás” néven terjedt el. Budapest rendőrfőkapitánya az ezzel a módszerrel elkövetett csalások felderítésére 2018 novemberében felállított egy kifejezetten az „unokázós” bűncselekmények felderítésére specializált csoportot. A nyomozók több hónapos felderítő és nyomozómunkát követően a napokban befejezték egy szervezetten elkövetett csalássorozat ügyének vizsgálatát és a keletkezett iratokat megküldik az illetékes ügyészségnek.

Több tízmilliós csalás gyanúja miatt letartóztattak egy ingatlanközvetítőt

Letartóztatták azt a 48 éves kaposvári nőt, aki több olyan sértettet is átvágott, akik ingatlant akartak venni. A gyanúsított tavaly egy ingatlanközvetítő cég képviselőjeként dolgozott a somogyi megyeszékhelyen. Korábban már kétszer is elítélték üzletszerűen elkövetett csalások miatt, egyik ügyben 6 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Bűnügyi őrizetben az internetes csaló

Több mint félmillió forint kárt okozott az a 40 éves pécsi férfi, akit a nagyatádi rendőrök őrizetbe vettek.

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség Gáspár Győzőre - van felfüggesztett szabadságvesztése is a „celebnek”

Költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség Gáspár Győzőre. Az úgynevezett celeb értetlenül áll a vád előtt. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a 2013-ban, ugyancsak költségvetési csalás miatt kiszabott 1 év és 8 hónap börtönbüntetés letöltését is.

274 millió forint áfát csalt el a kecskeméti étolajos bűnszervezet

Vádat emeltek egy kecskeméti bűnszervezet hét tagja ellen, akik 274 millió forintnyi áfát csaltak el zsiradék-nagykereskedelemmel foglalkozó cégükben.

Olaszországban fogták el a nigériai pénzmosót

Az olasz bűnügyi hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a férfit, aki egy 685 milliós pénzmosás egyik feltételezett elkövetője. A budapesti nyomozók a nigériai férfi 27 társát korábban már elfogták.

Megerősítette a legfőbb ügyész: nyomoznak a milliárdos egészségügyi kartell ügyében

Január harmadikán jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy számos képalkotó diagnosztikai termékeket (azaz, MRI-, CT- és röntgenberendezéseket) gyártó és forgalmazó vállalkozás tanúsított jogsértő magatartást az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű EU-s pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban, ezért a hatóság a cégekre összesen több mint 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott ki.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat