Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Otthonfelújítás - kicsit másképp

Magukat vállalkozónak állították be, és így vitt el közel 730 ezer forint értékű terméket egy házaspár. Végül saját lakásukat újították fel.

50 millió forintos pénzmosással gyanúsítanak egy 69 éves asszonyt

A Tolna megyei nyomozók egy 69 éves naki asszonyt gyanúsítottak meg azzal, hogy legalább 50 millió forintnyi, bűncselekményekből származó összeg tisztára mosásában vett részt.

Az ügyészség indítványozta a költségvetésnek 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjainak a letartóztatását

A Fejér Megyei Főügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványt tett azon szervezet hét tagjának a letartóztatására, amely a gyanú szerint valós gazdasági eseményekhez nem köthető számlákat állított ki azért, hogy a számlabefogadó cégek jogosulatlan adólevonási tevékenységét biztosítsa általános forgalmi adó adónemben, amellyel az állami költségvetésnek mintegy 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

70 millió forintot fizetett ügyvédjének az ismert húsipari nagyvállalkozó, hogy befolyásos kapcsolatai felhasználásával „elsimítsa” a büntetőügyét

Befolyással üzérkedés gyanújával őrizetbe vettek egy ügyvédet és egy üzletembert - közölte a Központi Nyomozó Ügyészség. Az ügyben eddig négy gyanúsítottat hallgattak ki. A kecskeméti ügyvéd, dr. Horváth Ákos, valamint a megvezetett húsipari nagyvállalkozó, Piero Pini bűnügyi őrizetben van.

290 milliót csaltak ki egy hiszékeny kiskőrösi asszonytól

Őrizetbe vettek a Bács-Kiskun Megye Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának munkatársai egy 44 éves kiskőrösi férfit, aki módszeresen húzott le egy jómódú helyi asszonyt. A férfitól gépkocsit, ékszereket és készpénzt foglaltak le, illetve zár alá vettek ingatlanokat is.

Elcsalta a bérházak építésére felvett 540 millió forintos bankhitelt

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2009 novembere és 2010 áprilisa közötti időszakban bérházak építésére felvett, összesen 540 millió forint összegű hitelt más, ismeretlen célra használta fel.

Luxusautókkal csalták az áfát a dél-alföldi bűnszervezet tagjai

Luxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A csalók által okozott kár meghaladja az 500 millió forintot.

Adóhatósági és bankfelügyeleti „segítség” ígéretével akarták becsapni egy cég képviselőit - pénzátvételkor kattant a bilincs

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekménymiatt folytat nyomozást két személlyel szemben. A férfiak elfogásában a Nemzeti Védelmi Szolgálat is közreműködött - írja a Pestiriport.hu.

Csalni akartak a csillagászati munkabérrel: üzemi balesetre hivatkozva 560 millió forint táppénzt igényeltek

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival és élettársával szemben, akik a vád szerint a korábbi 180 ezer forint helyett több mint 90 milliós havi bérről kötöttek valótlan munkaszerződést, majd igényeltek baleseti táppénzt hét hónapra.

„Unokázós” csalót keresnek a dorogi rendőrök

Dorogon csapott be egy ismeretlen férfi egy idős nőt. Az általa kitalált történettel több millió forintot csalt ki a sértettől.

Korrupt bírókat, ügyészeket és rendőröket ránthat magával a Pini-ügybe belebukott befolyásos ügyvéd

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt már a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) is nyomoz annak az adócsalás miatt februárban letartóztatott szolnoki ügyvédnek az ügyében, aki a vallomások szerint hatalmas vagyonra tett szert és csápjai országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. A Főügyészség birtokában csaknem százórányi hangfelvétel van, amin dr. Varga Tamás bírók, ügyészek és rendőrök neveit említi, mint akikkel bűnös viszonyt ápolt és akiknek a segítségével éveken keresztül ügyeket és nyomozásokat tudott befolyásolni. Amennyiben a „Dr. Uzsorának” is nevezett jogász igazat beszél a felvételeken, az súlyos csapást mérhet a magyar igazságszolgáltatásra - írja a Pestisracok.hu.

Milliárdos árbevétel mellett sem akart áfát fizetni

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint közel 200 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Elfogták a román edénykészletes csalót

Csalással gyanúsít egy 46 éves román állampolgárságú férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága.

500 millió forintos pénzmosásért ítéltek el négy embert Miskolcon

A Miskolci Törvényszék pénzmosás miatt 1 év és 10 hónap, valamint 4 év és 3 hónap közötti szabadságvesztésre ítélt négy embert - nem jogerősen. A vádlottak - Thaiföldre szökött ismerősük kérésére - sikkasztásból származó 500 millió forintot próbáltak legalizálni. A vádlottakkal szemben vagyonelkobzást is elrendeltek, 20 és 226 millió forint közötti összegben.

Luxusból a rácsok mögé

Milliárdos áfacsalás gyanújával vette őrizetbe a NAV annak a Budapest és Nagykanizsa környéki bűnbandának a tagjait, akik külföldről behozott használt autók kereskedelmével foglalkoztak. A költségvetésnek okozott teljes, 1 milliárd 300 millió forintos kár megtérült.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat