Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Gazdasági bűncselekményeket követett el az adóhatóságnál takarító cég tulajdonosa

Gazdasági bűncselekményekért elítélt férfi cége takarítja a NAV több létesítményét. G. Cs. vállalkozása a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon kívül több közintézményt is rendben tart.

Riszt: vesztegetéssel gyanúsítják az adóhivatal öt munkatársát

Vesztegetéssel gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) öt munkatársát, egy osztályvezetőt és két társát a bíróság a múlt hét végén előzetes letartóztatásba helyezte, ketten szabadlábon védekeznek.

Jogerős: börtönbe megy Kolompár Orbán

Jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét a Kecskeméti Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében, ezzel helybenhagyta az első fokú ítéletet.

Fegyveres adócsalókkal számolt le a NAV

Csaknem 1,2 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a csoport, amely kijátszotta az uniós áfaszabályokat, majd a fordított áfa bevezetése után gabonáról repceolaj-kereskedelemre váltott. A szervezet tagjai a csaláshoz fantom cégláncolatot és fiktív számlákat használtak. A NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága és Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága göngyölítette fel a bűncselekmény szövevényes szálait.

Százmilliós költségvetési csalás: őrizetben a Tesco áruházakat takarító cég vezetői

Több százmillió forintos költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatósága a Tesco áruházakat takarító Pannon Clean Kft. négy vezetőjét.

Repülőtéri vesztegetés: nem tett vallomást az elsőrendű vádlott

Egyelőre nem kívánt vallomást tenni a repülőtéri vesztegetési ügy elsőrendű vádlottja a Fővárosi Törvényszéken ma kezdődött büntetőperben.

Fogadási csalások: nyomozati alkut köthetett Lengyel Kolos játékvezető

Fogadási csalási ügyben folynak az iratismertetések, és egyre többen nyernek betekintést a Központi Nyomozó Főügyészség anyagaiba, ennek hatására egyre-másra röppennek fel különböző nevek, különböző történetek. Figyelemre méltó, hogy a korábban előzetes letartóztatásban lévő Lengyel Kolos neve nem található a negyvenhat gyanúsított között.

Ártatlanok bűnszervezete: bíróság előtt Kocsis, Kapolyi és Szász

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezérigazgatóját és további öt vádlott-társát, akik a vád szerint tizenötmilliárd forint kárt okoztak az MVM-nek.

Sikkasztás: gondozó nyúlta le az idős betegek pénzét

A gondozó kesztölci időseket vert át, összesen négyen fordultak a rendőrséghez a napokban, miután rájöttek, gondozójuk elkölti a rezsire félretett pénzüket. A nőnek kellett volna befizetnie a számlákat, ápoltjai nem voltak olyan állapotban, hogy ezt elintézzék. Minden hónapban kikészítették a sárga csekkeket és a szükséges összeget is.

Vesztegetéssel gyanúsítanak két győri ügyvédet - pénzért vettek információkat a nyomozás állásáról

Győri az a két ügyvéd, akiket vesztegetés gyanúja miatt vettek őrizetbe, és egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Törvényszék. Az ügyvédeket azért fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai, mert a gyanú szerint pénzért vettek információt a NAV egyik tisztjétől.

Lenyúló szövetkezet: 25 millió forintos csalással vádolják az apát és a lányát

Az ügyészség szerint a vádlottak több mint kétszáz sértettnek összesen 25 millió forint kárt okoztak.

Büntetőfeljelentés a hévízi művelődési központban feltárt visszaélések miatt

A Festetics György Művelődési Központ gazdálkodásában egy belső vizsgálat gazdasági visszaéléseket tárt fel.

Vámtiszt és ügyvédek bilincsben: a győrszentiváni fémhulladék-kereskedő bűnszervezet ügye áll a háttérben

Bűnszervezetben elkövetett vesztegetés miatt vették őrizetbe a Nemzeti Adó és Vámhivatal egyik hivatásos tisztjét - közölte a Fővárosi Főügyészség. A hat gyanúsított között két ügyvéd is van. Az őrizetbe vételek hátterében győrszentiváni színesfém-kereskedők idén januárban nyilvánosságra került milliárdos áfacsalási ügye áll.

A nyomozati dokumentumok szerint a bundaügy koronatanúja a műsorvezető Lipcsei Bettára vallott
A bundaügy koronatanúja, a REAC, a Siófok és a Diósgyőr volt labdarúgója, Horváth Gábor a birtokunkban lévő ügyészségi okiratok alapján korábbi kedvesére, a csinos modellre, a Sport Tv műsorvezetőjére is terhelő vallomást tett.
Korrupt NAV-ost vettek őrizetbe

Korrupció gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik munkatársát és öt feltételezett bűntársát a Budapesti Nyomozó Ügyészség szerda hajnalban.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat