Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Mobiltelefonok beszerzésével összefüggésben követhettek el 3 milliárd forintos áfacsalást

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a tíz személynek, akik nagy értékű mobiltelefonok uniós beszerzésével összefüggésben építettek ki egy bűnszervezetet és okoztak éveken keresztül több milliárdos vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek.

Körözik az Újpest volt válogatott futballistáját - másfél éve bujkál a bűnügyi hatóság elől
Nehéz helyzetbe került Tokody Tibor, az újpesti fociszurkolók egykori kedvence. A 42 éves, korábbi kétszeres magyar válogatott támadó ellen ugyanis a győri rendőrkapitányság sikkasztás gyanújával elfogatóparancsot adott ki.
Másfél évig tartó bujkálás után elfogták a PCR-szélhámost az NNI fejvadászai

Közel másfél évig bujkált, de a KR NNI megtalálta a hamis COVID-19 PCR tesztekkel kereskedő, körözött veszprémi férfit, aki ellen több hatóság mellett a Veszprémi Törvényszék BV Csoportja is elfogatóparancsot adott ki. Elfogása után meg is kezdte jogerős börtönbüntetését, miközben több büntetőeljárás még vizsgálati szakban folyik ellene.

Hamis munkáltatói igazolással vettek fel bankkölcsönöket

Tizenkilenc személlyel szemben emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség, akik hamis munkáltatói igazolások felhasználásával igényeltek online kölcsönöket - olvasható az ügyészség honlapján.

Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le a gyógyászati segédeszközöket érintő bűnügyekben

A Fővárosi Főügyészség három orvost és két cégvezetőt érintően is fellebbezett a nyomozási bíró korábbi - bűnügyi felügyeletet elrendelő, illetve szabadító - döntésével szemben, amivel a másodfokú bíróság egyetértett, és mind az öt gyanúsítottat letartóztatta.

Több mint 30 millió forintot csalt ki egy nő daganatos megbetegedésére hivatkozással

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki azt állítva, hogy halálos beteg, összesen 30 500 000 forintot csalt ki a vele érzelmi kapcsolatban lévő férfitól.

Magyar szálai is vannak a hatalmas méretű pénzmosásnak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Pénzmosás Elleni Osztálya a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mivel 2021. augusztus 2. és 2022. január 26. között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra is érkeztek olyan összegek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank - csalásra hivatkozva - a pénzek visszahívását kezdeményezett.

700 milliós költségvetési csalás Pécsett

A Baranya Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 11 vádlottal szemben, akik 700 millió forinttal károsították meg a költségvetést.

A pénzt elkérte, de az árut nem küldte - internetes csalót kapcsoltak le a balatonalmádi nyomozók

Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság egy 24 éves Pest vármegyei kistelepülésen élő férfival szemben.

Autómosás „adómentesen”

Nemcsak a piszok, a pénz is majdnem nyomtalanul eltűnt több budapesti autómosóban, amelynek üzemeltetője feketén könyvelte a készpénzben fizetett bevételeket. A NAV budapesti pénzügyi nyomozóinak felderítése vetett véget az adóelkerülésnek. A cégek ugyanis csak az ügyfelek által a szolgáltatásért fizetett összegek töredékét vallották be az adóhatóságnak.

Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztatásban egy áldandártábornok és két társa

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

157 embert vert át - előtte 282 rendbeli csalás miatt ítélték el

A Pécsi Járási Ügyészség 157 rendbeli csalás miatt emelt vádat egy harminc éves férfi ellen, aki internetes hirdetésekre jelentkezve csapta be a sértetteket.

Csalássorozat fiatalkorú elkövetőjét vették bűnügyi őrizetbe

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2023. február 6-án őrizetbe vettek egy bőcsi lakost, aki a gyanú szerint 2021 tavaszától kezdődően legalább huszonegy embert károsított meg.

Korrupció egy újabb műszaki vizsgaállomáson

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz. 

Költségvetési csalás bűntettével vádolt cég tevékenységét méltatta a területfejlesztési miniszter és a Fidesz országgyűlési képviselője

Január közepén, ünnepélyes keretek között, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, valamint Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő jelenlétében adták át a Jánosik és Társai Kft. 350 millió forintból felújított és korszerűsített irodaházát. A társaság neve nemrég egy súlyos büntetőügyben merült fel.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat