Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Vissza a főoldalra
Bozótvágóval támadt 84 évesekre a „hős borsodi szamuráj”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. József 30 éves mezőcsáti lakossal szemben.

91 évesen ismerkedett meg az „eltérő kultúrával” - nem élte túl

Vádat emeltek emberölés miatt két ceglédi férfi ellen, akik 2013 őszén megvertek és kiraboltak egy idős asszonyt, Nagykőrösön. Mindketten előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.

„Elrettentés”: szabadon engedték a körúti erőszakolót

A bíróság úgy döntött, nem helyezi előzetes letartóztatásba azt a fiatalt, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt még a nyáron, Budapesten, noha az ügyészség azért harcolt, hogy rács mögé kerüljön. Szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozták a kényszerintézkedés elrendelését - hiába.

Húsz éve gyilkolt, most emeltek vádat ellene

Húsz év után emeltek vádat egy kettős gyilkossággal gyanúsított férfi ellen, aki még 18 éves korában kirabolt és megölt egy zuglói idős házaspárt. A megszüntetett nyomozás folytatását - új információkra hivatkozva - tavaly rendelték el.

Az ökölpárbajt követően beüzemelték a láncfűrészt

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két helyi és három létavértesi lakossal szemben.

A szexuális bűncselekmények elkövetésével vádoltak 90 százalékát elítélték
Három és fél év alatt 984 szexuális bűncselekmény miatt indult ügyben hirdettek ítéletet Magyarországon, 90 százalékban bűnösnek bizonyultak a terheltek.
Hátba szúrta élettársát egy ózdi asszony

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást - ismeretlen tettes ellen - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kiverték az intézkedő rendőr fogait: „Cigányok vagyunk... Talán ezért?”

A közlekedési szabálysértést elkövető cigányok kijelentették, hogy sem a helyszínen, sem később nem fizetnek bírságot. Ezután kiverték két fogát az egyik intézkedő rendőrnek, akit agyrázkódással kellet kórházba szállítani, a másikat pedig orrba vágták és megrugdalták. Hiába egyértelmű az ügy, az „igazmondók” vallomásainak, illetve a tettesek színészi képességeinek köszönhetően, még mindig nincs másodfokú ítélet a sárbogárdi rendőrverés ügyében.

Ablakon lökte ki kislányát a „szerető” anya

Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a 38 éves tatabányai nővel szemben, aki márciusban kilökte ötéves kislányát az ablakon. A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Rendőrökre támadt három szári férfi - a járőr meglőtte az egyik támadót

A Szár melletti erdőből érkezett segélykérés egy vadásztól 2014. december 28-án, 16 óra 22 perckor a rendőrségre. A bejelentés szerint a vadászt három férfi előzetes szóváltást követően bántalmazta. A helyszínre érkező járőrpáros Száron, a József Attila utcában intézkedett a háromfős társasággal szemben, akik a rendőrökre támadtak.

„Ha beszélsz, újra megverlek” - rablótámadás a gyermekotthonban

Rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 16 éves fiatalkorú vádlott ellen a kaposvári ügyészség.

Rablás lett a pénzváltásból

Pénzváltásra kértek, de közben kiraboltak egy férfit Szegeden, a rendőrök rövid időn belül elfogták a támadókat. Az eddigi információk szerint a sértettet későbbi támadója hívta fel, és megkérte, váltson át neki egy nagyobb összegű valutát forintra - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Eltérő kultúra a szeretet ünnepe előtt: nem adott cigarettát a tizenéves lány, belevágta a kést
Életveszélyesen megkéselt egy tizenhat éves lányt hétfő este Balinkán egy 47 éves férfi, a helyszínen elfogták a rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség kezdeményezte a támadó előzetes letartóztatását.
Karácsonyi hangulat: megkéseltek egy férfit az Oktogonon

Megszúrtak egy férfit az Oktogonon, hétfő este. A férfit könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

Fegyverrel próbáltak meg kirabolni egy zuglói trafikot

Fegyverrel vagy annak utánzatával próbált meg kirabolni egy férfi egy dohányboltot Budapest XIV. kerületében vasárnap délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2220 2221-2235 2236-2250 2251-2265 2266-2280 2281-2295 2296-2310 2311-2325 2326-2340 2341-2355 2356-2370 2371-2385 2386-2400 2401-2415 2416-2430 2431-2445 2446-2460 2461-2475 2476-2490 2491-2505 2506-2520 2521-2535 2536-2550 2551-2565 2566-2580 2581-2595 2596-2610 2611-2625 2626-2640 2641-2655 2656-2670 2671-2685 2686-2700 2701-2715 2716-2730 2731-2745 2746-2760 2761-2775 2776-2790 2791-2805 2806-2820 2821-2835 2836-2850 2851-2865 2866-2880 2881-2895 2896-2910 2911-2925 2926-2940 2941-2955 2956-2970 2971-2985 2986-3000 3001-3015 3016-3030 3031-3045 3046-3060 3061-3075 3076-3089
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat