Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szexuális bűncselekményért és súlyos testi sértésért ítélték el korábban a Papp László Ökölvívó Akadémia elnökét - jelenleg is bűnvádi per folyik ellene, összevert egy 80 éves bácsit
privatkopo.hu/fullank.com 2016. 06. 01. 6:12:00

Erőszakos nemi közösülés kísérletéért és súlyos testi sértésért kétszer is jogerősen elítélték korábban a Papp László Ökölvívó Akadémia elnökét, aki 2006 és 2008 között a magyar női ökölvívó válogatott szövetségi edzőjeként tevékenykedett.  A férfi ellen jelenleg is bűnvádi eljárás zajlik: súlyos testi sértés kísérletével vádolja az ügyészség - tudta meg a Privatkopo.hu és a Fullank.com.



A Papp László Ökölvívó Akadémia most 74 éves elnöke, Szántó József először 1960-ban állt büntetőbíróság előtt, a vád erőszakos nemi közösülés kísérlete volt. Az ítélet indokolása szerint az elkövetés idején - 1959-ben - még fiatalkorú Szántó egy ugyancsak 18 év alatti lánnyal akart közösülni a Hajdúbagos melletti erdőben, ahol teheneket legeltettek. A lány elutasította a közeledését, a vád szerint ekkor Szántó erőszakoskodni kezdett vele, a földre teperte, a ruháját tépte, de végül a fiatal hölgy ellenállása sikeresnek bizonyult, nem történt meg az aktus. A bíróság bizonyítottnak találta a vádat, és Szántó Józsefet - jogerősen - felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, mivel jelentős enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűntett elkövetésekor még nem töltötte be a 18. életévét (nem sok hiányzott hozzá - a szerk.).

Néhány évvel később, 1963-ban, immár felnőttként ismét a bíróságon akadt dolga - megint egy büntetőügy vádlottjaként - a sportvezetőnek. Történt, hogy az előző évben, Monostorpályi szélén - egy szórakozóhelyen történt nézeteltérés eredményeként - összetűzésbe került egymással több fiatal, köztük Szántó, akinek ütései nyomán súlyos sérülést szenvedett a csetepaté egyik résztvevője. Az ügyben eljáró bíróság jogerős ítéletében bűnösnek mondta ki Szántót - súlyos testi sértés bűntettében - ezért őt letöltendő szabadságvesztésre ítélte, tekintettel arra is, hogy a férfi az újabb, erőszakos jellegű bűncselekményt az előző, végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el. Szántó József összesen 10 és fél hónapot töltött rácsok mögött.

Csak „udvarolni” akart, nem tépte le a bugyit…

A Privatkopo.hu megkereste a sportvezetőt, aki elismerte, hogy a bíróság két alkalommal elítélte erőszakos jellegű bűncselekmények elkövetése miatt, nem tagadta azt sem, hogy tettei miatt börtönben ült.

- Nem emlékszem már a bűncselekmények részleteire, mert igyekeztem törölni ezeket a rossz emlékeket az agyamból - magyarázta. - Tetszett egy kislány és udvarolni akartam neki. Együtt legeltettük a teheneket az erdőben és meg akartam csókolni. Lehet, hogy kicsit rámenősebben tettem ezt, már nem emlékszem, de nem téptem le róla a bugyit és a sliccemet sem húztam le. Gyanítom, hogy az akkori barátja bíztatására tett feljelentést ellenem Rozika, akivel kibékültünk, miután kijöttem a börtönből. A másik ügyről, a súlyos testi sértéssel záruló verekedésről azt mondta Szántó, hogy - egy hétvégi szórakozás alkalmával - a barátaival összeszólalkoztak egy szintén fiatal férfiakból álló társasággal, amiből utcai verekedés kerekedett, és az ellenlábas csapat egyik tagjának súlyos sérüléseket okozott az ütéseivel. - Világéletemben kemény srác voltam, soha nem hagytam, hogy kukoricázzanak velem - tette hozzá.

Ilyen előzmények után tartották alkalmasnak Szántó Józsefet arra, hogy 2006 és 2008 között Magyarország női ökölvívó-válogatottjának szövetségi edzője legyen, valamint a Magyar Ökölvívó Szövetség szakfelügyelőjeként tevékenykedjen. A Hajdó-Bihar Megyei Önkormányzat 2009-ben „Kovács Pál-díjat” adományozott a férfinak.

 

Panaszos levél: „a női nem egy elkorcsosult változata az állatoknak, a nők csak a nemi vágy kielégítésére valók”

Nadrágszíjjal történő elveretés, összerugdosás - büntetések, gyerekeknek… Egyebek mellett erről szólt az a 2006 nyarán kelt, és 26 ökölvívóedző, valamint versenybíró által aláírt beadvány, amelynek címzettje Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke volt. A panaszos levél Szántó József brutális „nevelési” módszereivel ismertette meg a sportág első számú vezetőjét, azt az embert, aki szövetségi szintre emelte a börtönviselt edzőt.

Részlet a Privatkopo.hu birtokába került, 10 éve íródott beadványból: Betegesen hiszi, hogy a női nem egy elkorcsosult változata az állatoknak, akik véleménye szerint csak a nemi vágy kielégítésére valók.” (…) „Az edzőtáborok alkalmával a hátrányos helyzetű sportoló gyermekeket rendszeresen megalázza, fegyelmi eseményekre úgy tetet pontot, hogy az abban résztvevő elkövetőket, és annak szenvedőalanyait egymásnak ugrasztja, nadrágszíjjal elvereti egymással őket. Fő fegyelmező eszköze az, amikor a gyerekekből felállított sorfalon kell a „renitenskedőnek” átszaladnia, miközben a sorfalat adó 20-25 fő gyermeknek teljes erőből kell rugdosni az áthaladót. Ha úgy ítéli meg, hogy valaki kicsit rúgott, beállítja a „fegyelmisek” közé, és a továbbiakban át kell haladnia a rugdosó falon neki is!”

A szövetség elnöke érdemben nem reagált a leírtakra, a mesteredzői címmel rendelkező férfi még mintegy másfél évig irányíthatta a női válogatottnál zajló szakmai munkát…

Megint ítéletre vár - ismét erőszakos bűncselekmény miatt…

A Privatkopo.hu információja szerint 53 év elteltével Szántó ismét egy büntetőper főszereplője, a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Az áldozat egy 80 éves bácsi, akit a közelmúltban agyvérzéssel kezeltek, amelynek következtében a jobb kezét egyáltalán nem tudja használni.

A vádirat szerint Szántó 2014. október 15. napján, Hajdúszoboszlón közlekedett a tulajdonát képező Audi típusú személygépkocsival, amikor azt tapasztalta, hogy az úttestről diót szedeget fel. H. J. sértett. Emiatt dudálni kezdett, megállt az autójával és sértő kifejezésekkel illette a későbbi áldozatát, majd odaszaladt hozzá. A Papp László Ökölvívó Akadémia elnöke bokszoló állásba helyezkedett, majd ököllel egyszer gyomron ütötte a sértettet, azt követően pedig három alkalommal - ugyancsak ököllel - a sértett fejére ütött, a bal szeme környékére. Ezt követően újra gyomron, majd további három alkalommal - ismét ököllel - fejen ütötte idős áldozatát. Ezt követően Szántó távozni akart a helyszínről, azonban a sértett megfogta támadója ingjét és a nyakánál fogva magához húzta. Ekkor Szántó megharapta H. J. bal kezének mutatóujját, és a bácsi bal karját ököllel többször megütötte.

                                                   Az összevert bácsi

Az orvosi szakvélemény szerint a bántalmazás következtében H. J. a bal arcfélen, a járomcsont fölött repesztett, a bel szem körül és az orrgyökön zúzódásos, a bal kezén pedig harapott sérülést szenvedett.

Az ügyben még nem született ítélet.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat