Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Illegális munkásszálló vendégei tették pokollá a korábban csendes, biztonságos kispesti utca lakóinak életét - a hatóságok „papírgyártással” harcolnak a köznyugalom megzavarása ellen
Privatkopo.hu 2019. 10. 29. 10:46:00

Mintegy másfél éve pokol az élete a Budapest XIX. kerület Hofherr Albert utca és Áchim András utca találkozása környékén élőknek. Ennyi ideje működik ugyanis az az illegális munkásszállás, amelyet az illetékes hatóságok egyelőre képtelenek felszámolni - noha tudnak a problémáról. Verekedések, hangoskodások, utcai alkoholizálások, folyamatos szemetelés… És egy jogerős kormányhivatali határozat, amelyből akár csecse kis papírrepülő hajtogatható. Másra ugyanis - a jelek szerint - nem alkalmas.



A környéken élők elmondása szerint mintegy másfél éve illegális munkásszálló üzemel a Budapest XIX. kerület, Hofherr Albert utca 59.-61. szám alatt található családi házban. Az ingatlanban a fővárosban dolgozó, jellemzően román, ukrán és szlovák vendégmunkások hajtják álomra a fejüket. Nem is az alvás zavarja az utca lakóközösségét, hanem sokkal inkább az, amit a melósok azt megelőzően művelnek.

„Amióta a külföldi munkások megjelentek itt, véget ért a nyugalom: részeg emberek ordibálása, verekedések, hangos zenehallgatás, utcai alkoholizálások váltották fel az utcára korábban jellemző csendet, biztonságot” - magyarázta a Privatkopo.hu-nak  egy közelben élő asszony. „A balhék miatt - a szomszédok bejelentései alapján - gyakran jelennek meg a háznál rendőrök, állítólag két alkalommal körözött személyt is találtak ott, de érdemben nem történik semmi, igazoltatják a vendégmunkásokat, aztán elmennek. Másnap folytatódik minden tovább.”

A bűnügyi portál birtokába került hivatalos dokumentumok tanúsága szerint a hatóságok tudnak az illegálisan működő munkásszállásról. 2019. március 6. napján Budapest Főváros XIX. kerület Kispesti Polgármesteri Hivatal Hatósági irodája „végzésben” rendelkezett arról, hogy „a helyszíni szemlén tapasztaltak alapján hivatalból eljárást indított” az ügyben. A „végzés” indokolásában megállapítást nyert, hogy „a szálláshelyekről vezetett nyilvántartásban az ingatlan nem szerepel”. Vagyis: illegális tevékenységet folytatnak a családi ház tulajdonosai. Ezt megelőzően, 2019. január 22-én a kispesti polgármesteri hivatal hatósági munkatársa szemlét tartott az ingatlanon, ahol a következőket észlelte (részlet a „végzés” indokolásából): „a 3 szintes családi ház épületében a szobákban és a pincében is emeletes ágyak (57 férőhely) vannak elhelyezve. Az ellenőrzés időpontjában az épületben 22 személy tartózkodott. A helyszínen lévő tulajdonosok úgy nyilatkoztak, hogy a barátaik laknak náluk. Szerződést nem kötöttek, ledolgozzák a lakhatást, adószámmal nem rendelkeznek”. Még egy fontos mondat a hivatalos dokumentumból: „Az ingatlan hasznosításának jogszerűségét adózási szempontból az adóhatóság jogosult vizsgálni, ezért az iratokat megküldtem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-pesti Adó- és Vámigazgatóságának”.

Az illegális munkásszállásként üzemelő lakóingatlan tulajdonosai - P. Marianna és P. Attila - azon állításának, amely szerint „a barátaik laknak náluk, ledolgozzák a lakhatást”, ellentmond az a két, a jofogas.hu internetes hirdetési oldalon 2019. március 7-én, valamint március 16-án feladott (azóta már eltávolított) hirdetés szövege, amelyek alátámasztják a gyanút: a házaspár üzleti tevékenységet folytat. „Budapesti, összkomfortos, olcsó szállás kiadó munkásoknak, diákoknak jó közlekedéssel, bútorozottan. Internet, kábeltévé, udvar van. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni csak telefonon: 0620……. P. Mariannál.” És a másik: „Budapesti, olcsó szállás munkásoknak, diákoknak kiadó, akár 15 főre is, bútorozott családi házban. Ár megegyezés szerint. A ház előtt buszmegálló van, jól megközelíthető. Internet, kábel tv, hűtő, mosógép, stb. van. Érdeklődni csak telefonon: 0620……. P. Mariannál.” A hirdetésekben szereplő fényképfelvételek alapján egyértelműen beazonosítható volt az ingatlan.

2019. március 20-án Budapest Főváros XIX. kerület Kispesti Polgármesteri Hivatal jegyzőt helyettesítő aljegyzője „határozatot” hozott az ügyben, amelyben a bejelentés nélkül folytatott munkásszállás üzemeltetését megtiltotta a tulajdonosok számára, akiket emellett 50-50 ezer forint összegű pénzbírság megfizetésére kötelezett.

Az illegális tevékenységet folytató tulajdonosok fellebbeztek a „határozat” ellen.

2019. szeptember 6. napján Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági és Törvényességi Felügyeleti Főosztálya részben megváltoztatta a kispesti polgármesteri hivatal elsőfokú „határozatát”, és - de szép mondat következik! - „a bejelentés nélkül egyéb szálláshely kategóriában folytatott szálláshely-szolgáltatási tevékenység végzését az adott szolgáltatási tevékenység megkezdésére és folytatására való jogosultság megfelelő igazolásáig - vagyis az ezen szálláshely-szolgáltatási tevékenység nyilvántartásba vételéig - megtiltotta, és a tulajdonosok részére külön-külön 50 ezer forint bírságot szabott ki”. A másodfokú határozat a közléssel végleges, ellene fellebbezésnek nincs helye. Hogy mennyit ér? Ahogy mondani szokták: fenéktörlésre nem alkalmas. Túl kemény a papír, amire nyomtatták.

„Itt az égvilágon nem változott semmi azóta, hogy az illetékes hatóságok elmarasztaló határozatokat hoztak a tulajdonosokkal szemben. Időnként megjelennek a rendőrök, úgy tesznek, mintha intézkednének, elmennek és ennyi” - mondta a bűnügyi portálnak az egyik szomszéd. „Csodálkozom azon is, hogy az adóhivatal eltűri, hogy illegális üzleti tevékenységet folytassanak a tulajdonosok, és azzal adózatlan jövedelemre tegyenek szert. Másokat 10 ezer forintokért megrángatnak” - jegyezte meg.

Az ügyben keletkezett legfrissebb irat csupán néhány kéthetes, 2019. október 15-i dátummal ellátott. „Tárgy: értesítés életveszéllyel fenyegető helyzetről - S.O.S.”

Idézet a Budapest Főváros XIX. kerület Kispesti Polgármesteri Hivatal által jegyzett dokumentumból: „A szomszédok tudomására jutott, hogy a „határozat” 1. kötelezettje, P. Attila ismét pszichiátriai kezelésen van. A „határozat” 2. kötelezettje, P. Mariann arról beszélt a szomszédoknak, hogy a férje, P. Attila kábítószerezik és alkoholista, megfenyegette, ha kijön a kórházból, akkor őt megöli, a szomszédok házát pedig felgyújtja.”

Érdeklődéssel várjuk: ki védi meg a hangulatos kispesti utcában lakók nyugalmát, a környék közbiztonságát, rendjét? Máshogyan fogalmazva: ki szerez érvényt a törvényeknek?

Az eddig történtek alapján úgy tűnik, azok nem, akiket az adózók pénzéből ezért fizetnek.

(A témára visszatérünk.)

További friss információk
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat