Ma: 2024.02.20.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Több csontját is eltörte élettársa másfél éves kisfiának egy Somogy megyei féreg
Privatkopo.hu 2021. 01. 07. 10:49:00

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy 32 éves férfival szemben, aki többször is bántalmazta élettársa másfél éves kisgyerekét. A 21 éves anya ellen pedig kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat, mert tudott a bántalmazásokról, de nem tett semmit.



A vádhatóság közleménye szerint 2020 májusában költözött össze a férfi és a nő, közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves fiát, aki gyakran volt nyugtalan és sírt, ez zavarta a férfit, a gyereket ezért kezdte bántalmazni. Többször megütötte és bedobta a rácsos ágyba, emiatt a gyerek 2020 júliusának végéig több súlyos sérülést is szenvedett: bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést. Az anya tudott ezekről és semmit nem tett, 2020 júniusában egy orvosi vizsgálat alatt el is hallgatta, hogy miként sérült meg a gyerek, aki emiatt nem kapott megfelelő orvosi ellátást.

A sérüléseket végül a gyerekorvos vette észre 2020 júliusában, ő utalta be a gyereket a megyei kórházba, ahol a vizsgálatok egyértelművé tették, hogy a gyereket bántalmazták, így a kórház értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot.

A kaposvári nyomozók a bejelentést követően őrizetbe vették a férfit, letartóztatását az ügyészség indítványára már elrendelte a bíróság. Az ügyész a vádlottakkal szemben börtönbüntetésre és közügyektől való eltiltásra tett indítványt.

A gyerek a sérülésekből felépült, gyermekotthonban helyezték el.

További friss információk
Másodfokon folytatódik az eljárás az édesanyja életét fejszével kioltó 14 éves fiú ügyében
Ékszert is elfogadtak fizetségként a drogkereskedők
Elfogták a tatabányai férfit, aki egy héten belül két nőt is megtámadott
Párját késelte meg egy külföldi nő Budapest VII. kerületében
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat