Ma: 2024.02.27.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Rugós késsel támadt volt párja élettársára az elhagyott férj
Privatkopo.hu 2020. 10. 18. 6:31:00

A Debreceni Törvényszék ítéleti tényállása szerint a büntetett előéletű vádlott nem tudta feldolgozni, hogy felesége nem akar vele élni, ezért válásukat követően hónapokon keresztül több alkalommal személyesen - időnként mással is üzenve - fenyegetőzött azzal, hogy leönti sósavval, illetve élettársával együtt leszúrja. „Egy szombaton elvágom a torkodat!” - alig egy héttel a késes támadás előtt ilyen durván fenyegette más jelenlétében a volt feleségét.



2019. év nyarán, egy szombat délután a vádlott egyik gyermeke előtt ittasan egy kést mutogatva azzal fenyegetőzött, hogy ne találkozzon sem az édesanyjával, sem annak élettársával, mert akkor mindkettőt megöli. A fiú nyomban figyelmeztette a sértetteket, akik egy ballagási ünnepségen vendégeskedtek.

Az asszony és élettársa késő este hazafelé igyekeztek, amikor a vádlott - aki már több órája egy lakatlan ház udvarán lesben állva várt rájuk - hátulról rátámadt a férfira, és rugós késével két ízben hátba szúrta. Apját pártolva a bántalmazásba bekapcsolódott a vádlott egyik fiatalkorú gyermeke, valamint a keresztfia is. A fiú fellökte anyja élettársát, majd ököllel ütötte, miközben társa teleszkópos bottal ütlegelte. A vádlott a helyzetet kihasználva ismét megszúrta a férfit, akit ezúttal a hasán és a deréktáján ért a penge. A vádlott ezután a közelükben tartózkodó és segítségért kiáltozó volt felesége ellen fordult, egyik fia azonban az anyja védelmére kelve lefogta, a támadásban bűntárs segítői pedig elrángatták a helyszínről.

 A vádlott szándéka kétséget kizáróan emberölésre irányult és csak a véletlennek köszönhető, hogy a sértett túlélte a támadást.

A törvényszék a férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és zaklatás bűncselekménye miatt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott és védője téves jogi minősítés miatt és enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az elkövetéskor 17 éves fiát, valamint a keresztfiát társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt a bíróság végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta.

A vádhatóság a vádlott támogatóinak terhére, büntetésük súlyosítása miatt fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség megítélése szerint a garázdaság bűntettét csoportosan és felfegyverkezve elkövető személyekkel szemben - akik közül a felnőttkorú, büntetett előéletű terhelt hasonló bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt állva vett részt a támadásban - hosszabb tartamú és hosszabb próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása indokolt.

A fellebbviteli főügyészség indítványa szerint az emberölés kísérletét megvalósító vádlott vonatkozásában a cselekmények jogi minősítése hiányos, ugyanis nem támasztható kétely az iránt sem, hogy a vádlott szándéka a volt házastársa megölésére is irányult, és az asszony sérelmére emberölés előkészületének bűntette is megvalósult.

A büntetőügyben a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla határoz.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat