Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták az idős embereket megkárosító csalókat
Privatkopo.hu 2021. 09. 14. 7:46:00

Egy 80 éves óbudai asszonytól csalták ki az ékszereit 2021. szeptember 2-án. Az idős sértettel az utcán ismerkedett össze egy középkorú nő, aki azt mondta, hogy férjével megvenné az aranytárgyakat, de fizetni csak később tudnak. A néni átadta a mintegy egymillió forint értékű ékszereket, majd másnapig hiába várta, hogy a csalók jelentkezzenek a pénzével.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói egy héten belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, az 54 éves K. Józsefnét és 56 éves férjét.

Az eljárás adatai szerint a nő korábban is károsított meg idős embereket Óbudán. A sértetteknek azt mondta, hogy ékszereket, régiségeket vásárolna,  majd a lakásba bejutva meglopta őket. A gyanú szerint idén júniusban két értékes festményt, míg tavaly 400 ezer forintot tulajdonított így el.

A III. kerületi rendőrök a csalás és kifosztás bűntett miatt folytatott eljárásban a nőt és a férfit is őrizetbe vették. A nyomozás során vizsgálják, hogy a házaspár más idős embereket is megkárosított-e.

A gyanúsítottaktól tisztázatlan eredetű ékszereket és kézzel írt bizonylatokat foglaltak le. ?

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat