Ma: 2024.04.12.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Mutogatni való hülye: 20 ezer forintot kapott a pénzmosásért, akár 8 év szabadságvesztésre is ítélhetik
Privatkopo.hu 2019. 01. 04. 15:23:00

Pénzmosás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy férfival szemben, aki internetes csalások elkövetéséhez nyitott bankszámlát ismeretlenül maradt bűntársai számára.



A vádirat szerint a vádlott - egy 38 éves férfi - 2015. november 4-én, ismeretlenül maradt társa felkérésére bankszámlát nyitott a Budapest XIV. kerületi Örs vezér terén található áruházban működő bankfiókban.

Az ismeretlen társ ezért 20 ezer forintot adott a vádlottnak, és elkérte tőle a bankszámla adatait. A 38 éves férfi tudta, hogy a bankszámlára bűncselekményekből származó pénzösszegek érkeznek majd.

Ezt követően az ismeretlen elkövetők 2015 novemberétől internetes apróhirdetési oldalakon gumiabroncsokat és videójátékokat kínáltak eladásra, oly módon, hogy a meghirdetett árukkal nem rendelkeztek, céljuk kizárólag a vásárlók pénzének csalárd megszerzése volt.

A hirdetők az érdeklődőknek a vádlott által nyitott bankszámla számát adták meg, amelyre a vételárat utalni kellett, majd miután az összegek megérkeztek, elérhetetlenné váltak. Az ismeretlen tettesek így 33 személyt károsítottak meg, összesen több mint félmillió forinttal.

A vádlott a bankszámlára érkező összegeket 2015 novemberében és decemberében felvette, majd azokkal ismeretlen módon rendelkezett.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen most üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A Büntető törvénykönyv (Btk.) a bűncselekményt 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

További friss információk
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat