Ma: 2024.02.20.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
28 000 forintot érő ágygarnitúrát adott el 180 000 forintért
Privatkopo.hu 2021. 09. 09. 10:26:00

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a vád szerint tavaly ősszel csapot be egy idős sértettet és okozott neki több, mint 150 000 forintos kárt.



A vádlott 2020. november 19-én megjelent a sértett háza előtt, ahová a 78 éves, súlyos betegségben szenvedő asszony éppen sétájából ért vissza. A csaló valótlanul azt állította a sértettnek, hogy nyertesként sorsolták ki őt egy nyeremény játékon, így most 250 000 forint helyett jóval jutányosabb, 180 000 forintos áron vásárolhat meg egy ágynemű-garnitúrát és egy ágymelegítőt, amelyekhez ajándékba egy további ágynemű-szett is jár.

A nő a sértett meggyőzése érdekében valótlanul állította azt is, hogy a termékek különféle betegségek kezelésére alkalmasak, immunerősítő hatásuk van, illetve hogy az ágymelegítő masszírozó funkcióval is rendelkezik.

Az idős asszonyt a vádlott még egy közeli bankfiókba is elfuvarozta, ahol a sértett a számlájáról levette és neki átadta a 180 000 forintos vételárat. A cserébe a sértettnek adott termékek azonban csupán 28 000 forintot értek.

Az elkövetőt a járási ügyészség bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat