Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Halált okozó testi sértés miatt kell felelnie
Privatkopo.hu 2018. 11. 23. 9:31:00

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy ásotthalmi férfival szemben, aki egy vita hevében úgy megverte lakótársát, hogy az belehalt sérüléseibe.



A megalapozott gyanú szerint a 38 éves Gy. László 2018. június 1-jére virradóra szóváltásba keveredett 52 éves lakótársával. A vita tettlegességig fajult, a férfi többször megütötte áldozatát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal később meghalt.

A főkapitányság nyomozói a június 5-én érkezett bejelentéstől számított néhány órán belül a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét azonosították, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Ennek során a férfi beismerő vallomást tett, ellene halált okozó testi sértés miatt indult eljárás.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, majd a nyomozási bíró elrendelte letartóztatását.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat