Ma: 2024.03.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
„Viccből” tett bejelentést a segélyhívón egy félnótás
Privatkopo.hu 2019. 02. 03. 10:26:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja „viccből” kért segítséget a segélyhívó számon.



Bejelentés érkezett 2018. július 27-én, 20 órakor a központi segélyhívó számra arról, hogy Kecskeméten, a Mezei utcában egy férfit ismeretlen személyek megvertek, megszurkáltak, majd eltulajdonították a pénzét. A telefonáló azt állította, hogy a sértettnek mentőre van szüksége.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság szolgálatban lévő egyenruhásai azonnal a megjelölt helyszínre mentek, ahol azonban sem a bejelentőt nem találták, sem bűncselekményre utaló körülményt nem fedeztek fel.

Az ügyben a megyeszékhelyi rendőrkapitányságon eljárás indult, amely során kiderült, hogy egy helybéli lakos tette a valótlan bejelentést. A férfi kihallgatása során elmondta, hogy miután összeveszett egy ismerősével, és szeszes italt fogyasztott, sétálni indult. Ekkor találta ki, hogy felhívja a segélyhívó számot, és „viccből” valótlan bejelentést tesz.

Az eljárás során szabadlábon védekező 47 éves férfit a nyomozók hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Pszichiátriai kezelés alatt álló 14 éves fiút molesztált egy 56 éves gennyláda
Kapualjban árulta a drogot egy feleslegesen született nigériai
Nézeteltérés: hasba szúrta ismerősét
Kifosztás miatt kell felelnie két cigánynőnek
A marihuána szüreten már az NNI nyomozói is ott voltak
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat