Ma: 2024.02.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Haza sem akarta vinni a cigány a lopott holmit, már útközben kínálgatta a talicskából
Privatkopo.hu 2020. 09. 10. 10:33:00

A kunhegyesi, az abádszalóki és a tiszaburai körzeti megbízottak derítették fel annak a bűncselekménynek az elkövetőjét, aki Tiszabura egyik felújítás alatt álló ingatlanjából lopott 2020. szeptember 3-án, a délutáni órákban.



Egy helyi lakos ment be a jelenleg lakatlan ház egyik melléképületébe, és onnan talicskát, szerszámokat, kapát és lapátot tulajdonított el. A környező települések körzeti megbízottjai együttműködésének köszönhetően felderítették annak a személynek a kilétét, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

A nyomozók kihallgatták a 24 éves tiszaburai lakost, aki beismerő vallomást tett. A gyanúsított elmondta, hogy az eltulajdonított értékeket a talicskába rakta, és akikkel útközben találkozott, azoknak eladásra kínálta. Az egyenruhások a lopott tárgyak egy részét kutatás során megtalálták.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség miatt folytat büntetőeljárást, amely a nyomozás befejezésekor bíróság elé állítási javaslattal zárulhat.

További friss információk
A marihuána szüreten már az NNI nyomozói is ott voltak
Rendőrkézen a gyöngyösi fosztogató
Pécsi kábítószer-terjesztő bűnbandát számolt fel a rendőrség
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat