Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Bilincsben az utazóbetörők
police.hu 2014. 06. 04. 16:41:00

Az Avasi Rendőrőrs járőrei Miskolctapolcán a bejelentéstől számított fél órán belül elfogták a szigetszentmiklósi betörőket.



A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. június 3-án, 3 óra 25 perckor érkezett bejelentés, melyben a sértett elmondta, hogy miskolctapolcai ingatlanába ismeretlenek betörtek, de a ház riasztó rendszere bekapcsolt és az elkövetők elmenekültek.

A jelentős erők mozgósításával megkezdett intézkedések eredményeként a kiérkező rendőrjárőrök a bejelentéstől számított fél órán belül intézkedés alá vontak két fiatalembert, akik igazoltatásuk alatt zavartan viselkedtek. Az érintetteknél megtartott ruházat- és csomagátvizsgálás során a rendőrök betöréshez használatos „segédeszközöket” találtak és foglaltak le.

Gyanúsított kihallgatásukat követően B. György 33 éves és Ny. György 32 éves szigetszentmiklósi lakosokat a Miskolci Rendőrkapitányság a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Gyerekekkel ment lopni a Lidlbe egy cigány tolvajbanda (fotók)
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat