Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Előzetesben a tatabányai táskás-tolvaj
police.hu 2013. 04. 06. 10:02:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a 20 éves tatabányai G. Gyulát, akit időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.



A gyanúsított három alkalommal csapott le, mindháromszor Tatabányán. Gyanútlanul sétáló idős néniket szemelt ki magának. Többnyire sötétben „dolgozott” és olyan területen, ahol kevés volt a járókelő. Az első bűncselekményt 2013. február 14-én követte el, majd február 18-án és 25-én is akcióba lépett. Áldozatait hátulról közelítette meg, majd kirántotta kezükből a táskájukat és elszaladt.

A széleskörű adatgyűjtésnek és a tatabányai nyomozók kitartásának köszönhetően 2013. április 3-án azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt, aki gyanusítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését. Ellene - előzetes letartóztatása mellett - több rendbeli, kisebb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat