Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Ötven kisteherautót lopott el egy szorgos borsodi férfi
MTI 2013. 11. 03. 12:14:00

Mintegy ötven kisteherautót lopott el az ország különböző településeiről egy borsodi férfi, aki ellen most tett vádemelési javaslatot a III. kerületi rendőrkapitányság - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton, a rendőrség honlapján.



A 38 éves gyanúsítottat tavaly januárban, Óbudán érték tetten, amikor el akart lopni egy kisteherautót. Az emődi otthonában, illetve nyékládházai telkén tartott házkutatások során gépkocsialkatrészeket, autósrádiókat, valamint navigációs rendszereket találtak, amelyek bűncselekmények elkövetéséből származtak.

Mint kiderült, a férfi 2009. és 2012. között szinte az ország egész területén lopott kisteherautókat. A járművek egyedi azonosító jeleit megsemmisítette, az autókat szétszerelte, illetve az alkatrészeket olyan járművekbe szerelte, amelyeket javítani vittek hozzá. A kisteherautókban talált árucikkek jelentős részét egy szintén emődi férfi segítségével értékesítette. A rendőrség a két férfi ellen lopás, illetve egyedi azonosító jel meghamisításának megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a III. kerületi rendőrkapitányság az ügyiratot vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek - közölte a rendőrség.

További friss információk
Gyerekekkel ment lopni a Lidlbe egy cigány tolvajbanda (fotók)
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat