Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Fel akarta gyújtani a vasútállomáson várakozókat - Szobonya Lászlót keresi a rendőrség (fotó)
police.hu 2017. 03. 22. 20:36:00

Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya Szobonya László ellen.



A rendőrség tájékoztatása szerint a 38 éves férfi 2017. március 20-án, 22 óra körül a váci vasútállomás peronján várakozó sértettekkel veszekedni kezdett, majd a ruházatukat égésgyorsítóval lelocsolta. A folyadékból a földre is öntött, amit egy égő cigarettacsikkel próbált meggyújtani. Ezt az időközben a peronra érkező vasúti biztonsági őr oltotta el.

Szobonya László a cselekmény elkövetése közben folyamatosan szidalmazta a sértetteket és a ruházatából egy kést vett elő, azzal nyomatékosította a fenyegetését.

Ezt követően a helyszínről távozott, de közben egy másik, szintén a peronon várakozó férfit is megfenyegetett a nála lévő késsel.

Mivel a Szobonya László felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a Pest megyei nyomozók elrendelték a körözését.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kéri, hogy aki a 38 éves Szobonya László tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat