Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Elfogták a szegedi rablópárost
Privatkopo.hu 2020. 05. 07. 13:18:00

A szegedi rendőrök rövid időn belül elfogtak, majd őrizetbe vettek egy helybeli férfit és egy nőt, akik elvették ismerősük pénzét a városban.



A megalapozott gyanú szerint a 40 éves férfi és 24 éves nő 2020. május 5-én, 10 óra körül ment be a sértett házába, Szeged-Kiskundorozsmán. A páros pénzt követelt a férfitól, aki azt mondta, hogy nincs neki. A 40 éves gyanúsított ekkor megragadta a sértettet és a nyakánál fogva a falhoz nyomta, a nő pedig átkutatta a zsebeit és kivett hétezer forintot. Távozás közben a feltételezett elkövetők magukkal vitték a férfi kerékpárját és utazótáskáját is.

A rendőrök a bejelentéstől számított néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható párost, akiket a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. Ellenük rablás bűntettének, valamint lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozók a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A megtartott kutatás során az egyenruhások lefoglalták az eltulajdonított kerékpárt és utazótáskát, majd visszaadták azokat a tulajdonosnak.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat