Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Összetörte a családi autót, ezért kitalálta, hogy brutálisan kirabolták
police.hu 2012. 05. 21. 11:30:00

Leütötték, autójába kényszerítették, majd egy elhagyott földúton magára hagyták. Ezt mondta a rendőröknek egy 20 éves üllési fiatalember, vasárnap hajnalban. Mint délutánra kiderült, a történetből semmi sem igaz.



Egy ruzsai polgárőr jelentette be vasárnap hajnalban a Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrősére, hogy egy elhagyott és összetört autót talált Ruzsa külterületén, egy földúton. A megadott rendszám alapján a polgárőrség munkatársai értesítették a jármű tulajdonosát, majd azzal együtt a helyszínre mentek. Azt tapasztalták, hogy a kocsi eleje össze van törve, feldúlták a belsejét és elvitték a rádiót is belőle. A hátsó ülés előtti padlón pedig rátaláltak a fiatalemberre is. Ő azt adta elő, hogy a ruzsai falunapon szórakozott, majd valaki nyakon ütötte, és megrugdosta, amitől el is ájult. A következő emlékképe, hogy az autójában felébred, amiben két ismeretlen ember is ül, akik mennek vele valahová. Ezután már csak arra emlékszik, hogy reggel felébresztették. Elmondta azt is, hogy jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott el, de a rajta lévő sérüléseket a bántalmazás során szenvedte el.

A bejelentése alapján a Szegedi Rendőrkapitányság rablás bűntette gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A széleskörű adatgyűjtés során a fiatalember által elmondott történet egyre valószerűtlenebbé vált. Amikor végül mindezt elétárták, a 20 éves üllési férfi beismerte, hogy az egészet csak kitalálta.

Bevallotta, hogy már erősen ittas állapotban konfliktusba keveredett valakivel egy szórakozóhelyen, és ennek során szerezte a sérüléseit. Elindult hazafelé, de mivel félt, hogy megfogják a rendőrök, ezért a földes úton indult el. Ott el is tévedt, majd amikor megtalálta a helyes utat, ittassága miatt elveszítette az uralmát a jármű felett és nekiment a vízelvezető árok szélének. A telefonját, a nyakláncát és az autósrádiót a baleset után elrejtette és kitalálta, hogy kirabolták, hogy ezzel jusson egy kis biztosítási pénzhez az összetört családi autó után. Ezt követően elaludt az autóban.

A fiatalember ellen a Szegedi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétsége megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított, míg hatóság félrevezetése bűntette megalapozott gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Szegedi Nyomozó Ügyészségen.

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat