Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Szekrény mögött lapított a 14 éves cigány betörő
police.hu nyomán 2011. 10. 04. 8:56:00

Betörés kísérletével gyanúsítják a gárdonyi rendőrök azt a 14 éves cigányfiút, akit vasárnap egy sukorói házban az egyik szoba sarkában találtak meg a rendőrök. A tinédzser a nyomozóknak először azt mondta, elrabolták, úgy került a házba, később azonban azzal védekezett, diót szedett a kertben és akkor látta meg, hogy fel van feszítve a bejárati ajtó, és mivel kíváncsi volt, mi van odabenn, besurrant…



A Gárdonyi Rendőrkapitányságra vasárnap délután telefonált be egy budapesti férfi, hogy testvére sukorói házába ismeretlenek betörtek, és az ingatlanban kutatás nyomai vannak. A házban azonban egyelőre semmi nem hiányzik. A rongálási kár azonban így is mintegy 100 000 Ft-ot tesz ki.

A szemlebizottság a bejelentést követően a házhoz ment, majd megkezdte a helyszíni szemlét. Ennek során a szemlebizottság vezetője furcsa nyöszörgő hangra lett figyelmes, amit később már segélykérésként lehetett érteni. A rendőr ekkor a hang irányába ment, és belépett az egyik szobába, aminek a sarkában - a szekrény és a fal között egy pléddel letakarva - meglátott egy fiút, aki először azt mondta, elrabolták, és összekötözve hozták ide a házba. Később azonban már mással védekezett.  

Adatai ellenőrzését követően a rendőrök előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérletével gyanúsították meg.

Kihallgatása során már azt vallotta, hogy a házhoz tartozó udvaron diót szedett, és ekkor vette észre, hogy a ház bejárati ajtaja be van feszítve. Mivel kíváncsi volt, mi lehet odabenn, bement a házba. Ezt követően nem sokkal értek oda a tulajdonos rokonai, akiknek hangjától megijedt, és ekkor támadt az az ötlete, hogy elbújjon előlük. Így került a sarokba.

A gárdonyi rendőrök folytatják a nyomozást a 14 éves sukorói fiú ügyében, aki szabadlábon védekezik.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat