Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Őrizetben a rabló páros
HP 2017. 12. 06. 11:57:00

Egy villamoson fogták el a fővárosi rendőrök azt a két elkövetőt, akik kiraboltak egy férfit a budapesti Klauzál téren.



Egy középkorú férfi kért a múlt héten, szombaton, éjszaka segítséget a Készenléti Rendőrség Blaha Lujza téren szolgálatot teljesítő járőreitől, akiknek elmondta, hogy nem sokkal korábban kirabolták, majd a két elkövető felszállt a 37-es villamosra.

A járőrök a Népszínház utcában megállították az éjszakai járatot, ahol elfogták a feltételezett tetteseket, egy 37 éves budapesti asszonyt és egy 24 éves, jászszentlászlói férfit.

A páros férfi tagja megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Klauzál tér és a Dob utca sarkán pénzt követelt a bejelentőtől, akit megfenyegetett, majd erőszakkal elvette a pénzét és mobiltelefonját, ezt követően a nővel együtt elindultak Józsefváros irányába. A támadás sértettje távolból követte őket, majd kért segítséget a közterületen szolgálatot teljesítő járőröktől.

A VII. kerületi nyomozók mindkét elkövetőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, rablás megalapozott gyanújával.

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat