Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Tizennégy külföldi kerülhet előzetesbe a kiskunhalasi kődobálás miatt
HP 2016. 01. 18. 9:11:00

Tizennégy külföldi előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség a kiskunhalasi őrzött befogadó szálláson, pénteken történt kődobálás miatt.



Múlt héten, pénteken, estefelé a kiskunhalasi befogadó központban vita alakult ki néhány ott tartózkodó között az internethasználat miatt, majd az incidens elfajult és többen rátámadtak a jogszerűen intézkedő rendőrökre. Az esetet követően az illetékes nyomozó ügyészség 14 külföldivel szemben indított büntetőeljárást hivatalos személy elleni csoportos erőszak bűntette miatt, és kezdeményezte mindegyikük előzetes letartóztatását is. A nyomozó ügyészség szerint az érintettek előzetes letartóztatása azért indokolt, mert a terhükre rótt bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettségének mértéke miatt tartani lehet attól, hogy elszöknének, elrejtőznének a hatóságok elől, ezért a gyanúsítottak részvétele a további nyomozási cselekményeken kizárólag így biztosítható megnyugtatóan. Emellett alappal feltehető az is, hogy a nyomozás kezdeti stádiumában a gyanúsítottak tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével veszélyeztetnék a büntetőeljárás eredményességét.

Az előzetes letartóztatás tárgyában a mai napon dönt a Kecskeméti Járásbíróság.

További friss információk
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat