Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Kétszer rabolt, egyszer lopott - elfogták a siófoki zsaruk
Privatkopo.hu 2018. 05. 23. 17:00:00

A siófoki rendőrök rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vettek egy budapesti férfit.



A nyomozás adatai szerint 2018. május 22-én, 8 óra 10 perc körül, Siófokon, az akkor még ismeretlen elkövető egymás után két dohányboltba is bement, ahol az eladóktól egy-egy doboz cigarettát kért, azonban annak árát már nem volt hajlandó kifizetni, és a kért áruval távozott az üzletből. 

Az eladók mindkét esetben a férfi után eredtek, és felszólították a fizetésére, ő azonban ennek nem tett eleget.  Az értékek megtartása érdekében egyiküket lökdösni kezdte, míg a másik alkalmazottat - a kialakult dulakodás során - egy alkalommal megütötte, ennek ellenére azonban a sértetteknek sikerült visszaszerezniük az ellopott termékeket. Ezt követően a 62 éves férfi egy helyi üzletbe is betért, ahonnan egy válltáskát is ellopott.

A rendőrök a bejelentést követően a beszerzett információk alapján azonosították, és elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a Siófoki Rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozók B. Istvánt rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - közölte a rendőrség.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat