Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Személyszállító cég diszpécserei adták a tippet dílerüknek a 30 milliós betöréshez
Privatkopo.hu 2019. 10. 27. 14:50:00

Egy Budapest XV. kerületi személyszállító cég tulajdonosa tett feljelentést a rendőrségen 2019. október 24-én, mert irodájukba betörtek és két bútorszéfet loptak el a bennük lévő 30 millió forinttal együtt. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető egy drogdíler, a tippadók pedig a társaság kábítószer-fogyasztó diszpécserei.



A kispesti nyomozók rövid időn belül azonosították a betörés feltételezett elkövetőjét, a budapesti F. Mihályt, majd a nyomozás során azt is kiderítették, hogy az 55 éves férfit a cég két diszpécsere belső információkkal segítette, ráadásul az is bebizonyosodott, hogy a tippadóknak a betörő volt a dílerük.   

A nyomozók F. Mihályt 2019. október 24-én egy XIX. kerületi lakásban, míg a két diszpécsert, a 35 éves budapesti F. Blankát és a 35 éves budapesti M. Csabát a munkahelyükön fogták el. A tippadók lakásán tartott kutatás során a nyomozók 275 ezer forintot, 64 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint kábítószergyanús tablettákat, fecskendőt és több, kábítószer fogyasztáshoz szükséges eszközt foglaltak le. F. Mihály lakásában szintén kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.

Az eljárás során beszerzett további adatok alapján a nyomozók október 26-án egy XVII. kerületi családi házban is kutatást tartottak, és az ott lakó B. Csabánál megtalálták a két széfet, valamint az ellopott pénz egy részét. A 40 éves budapesti férfi a gyanú szerint a széf kinyitásában és elrejtésében segítette F. Mihályt. A házban a nyomozók továbbá betörés elkövetéséhez használható eszközöket és kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói F. Mihályt, F. Blankát, M. Csabát és B. Csabát a betörés miatt folytatott eljárásban lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A kerületi rendőrök továbbá F. Mihály ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, míg B. Csaba, F. Blanka és élettársa, M. Csaba ellen kábítószer birtoklás vétség miatt is büntetőeljárást folytatnak.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat