Ma: 2024.03.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Gyermekeik előtt verte rendszeresen az élettársát az alkoholista vadember
Privatkopo.hu 2020. 04. 03. 14:15:00

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki évek óta agresszív módon viselkedett az élettársával, ami miatt a szomszédok petíciót nyújtottak be az önkormányzathoz a bérlakásból való eltávolítása iránt. A bántalmazó jelenleg is letartóztatásban van.



A vádirat szerint a férfi Hódmezővásárhelyen, egy önkormányzati bérlakásban élt élettársával, és négy közös, valamint egy közösen nevelt kiskorú gyermekükkel együtt. A vádlott rendszeres alkoholfogyasztásából is adódóan 2016 tavaszától napi rendszerességgel, a gyermekeik előtt vitatkozott az élettársával, berendezési tárgyakat vert szét, és legalább havonta egyszer megverte, kisebb sérüléseket okozva a sértettnek. A bántalmazások során tenyérrel és ököllel arcon ütötte, földre vagy az ágyra lökte a nőt, többször a karját szorongatta, de volt, hogy késsel fenyegetőzött, vagy baltát állított több alkalommal a szekrénybe. Előfordult, hogy a vádlott baseball ütővel hadonászott, vagy a televíziót dobta ki az udvarra trágár, emberi méltóságot megalázó szavak kiabálása mellett.

A gyermekek ezeket látva, hallva sírtak, bezárkóztak a szomszéd szobába, éjszaka nem tudtak elaludni, egyikük a családsegítő szolgálat javaslatára kollégiumba került, mert vádlott magatartása akadályozta őt a tanulásban.

A vádlott agresszív, másokat is zavaró magatartása miatt a szomszédok petícióval fordultak az önkormányzathoz 2018. év végén azért, hogy a férfit távolítsák el a lakásból. Az önkormányzat felszólítására a vádlott a lakást elhagyta, de személyes tárgyait nem vitte el, oda rendszeresen visszajárt, sokszor a sértett akarata ellenére és agresszív, bántalmazó magatartásával továbbra sem hagyott fel.

A sértett emiatt előbb a gyermekkel való kapcsolattartás szabályozását kezdeményezte a bíróságnál, majd megszakította a vádlottal az élettársi kapcsolatot, és elköltözött. A vádlott a kapcsolattartásra kijelölt időpontokat vagy nem tartotta be, vagy azokon ittasan jelent meg, agresszíven viselkedett, akadályozva a gyermekeket a tanulásban, a pihenésben. Előfordult, hogy többször ittasan verte élettársa lakásának ajtaját, vagy erőszakkal, a sértettet félrelökve, a használati tárgyakat összetörve, a sértettnek sérülést okozva ment be az ingatlanba, ami miatt rendőrt kellett hívni.

A vádlott cselekményei miatt indult büntetőeljárásban elrendelt távoltartás hatálya alatt is előfordult, hogy ittasan, erőszakkal bement sértett lakásába, a készételt megette, és csak a rendőrök érkezése miatt ment el onnan. Mindezeken túlmenően egyetlen kiskorú fiúgyermeküket rendszeresen, havonta megpofozta, megalázó, becsmérlő kifejezésekkel illette, lánygyermekeiket is útszéli stílusban gyalázta.

A vádlott a cselekményeivel a gyermekek pszichés fejlődését súlyos mértékben traumatizálta, valamint súlyosan veszélyeztette a kiskorúak értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A férfival szemben az ügyészség kiskorú veszélyeztetése, testi sértés, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak, valamint magánlaksértés miatt emelt vádat. A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Pszichiátriai kezelés alatt álló 14 éves fiút molesztált egy 56 éves gennyláda
Kapualjban árulta a drogot egy feleslegesen született nigériai
Nézeteltérés: hasba szúrta ismerősét
Kifosztás miatt kell felelnie két cigánynőnek
A marihuána szüreten már az NNI nyomozói is ott voltak
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat