Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Megszökött a házi őrizetből
HP 2014. 04. 07. 15:26:00

Újból bíróság elé állhat az a férfi, aki egy hónapja megszökött a házi őrizetből, Polgárdiban, az illető ellen fogolyszökés miatt javasol vádemelést a rendőrség.



A Székesfehérvári Törvényszék korábban egy büntetőeljárásban házi őrizetbe helyezett egy, a Fejér megyei Polgárdiban élő 50 éves férfit, aki ennek értelmében nem hagyhatta volna el az otthonát engedély nélkül. Idén március 9-én azonban a helyi járőrök a település egyik utcáján találkoztak az illetővel, akiről kiderült, hogy engedély nélkül hagyta el a lakását. A férfit ezért a rendőrök elfogták és előállították a fehérvári kapitányságra, ahol fogolyszökés vétsége miatt újabb büntetőeljárást indítottak vele szemben, illetve kezdeményezték előzetes letartóztatását is. Az ügy nyomozása a napokban lezárult, a rendőrség a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat