Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Bilincsben a drogdíler nagypapák
Privatkopo.hu 2019. 04. 01. 8:01:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztályának nyomozói öt embert elfogtak, több mint öt kiló heroint, három autót és több százezer forintot foglaltak le. A rendőrök 10 ezer adag kábítószert vontak ki a piacról.



A 70 éves siófoki D. János, a 68 éves budapesti B. Gyula és három szerb társa a gyanú szerint rendszeresen csempésztek heroint Magyarországra, aminek eladását B. Gyula irányította. A kábítószer beszerzése és az országba szállítása a szerb férfiak feladata volt, a drogot egy kisbusz hátsó kerekei mögött kialakított tárolókban rejtették el.

2019. március 30-án, reggel D. János siófoki otthonába érkezett a kisbusszal két szerb férfi. Éppen a kocsi egyik kerekét szerelték le, amikor a budapesti rendőrök rajtuk ütöttek. Elfogásuk után a nyomozók megtalálták az elrejtett, több mint 5 kiló, nagy tisztaságú heroint, amelynek piaci értéke megközelíti a 100 millió forintot. A drogon felül a rendőrök a kisbuszt és egy másik autót is lefoglaltak.

A hálózat harmadik szerb tagját egy kispesti panzióban fogták el, akinél több mint 10 ezer eurót találtak. Az eladásért felelős B. Gyulát Budapest XV. kerületi otthonában fogták el, tőle informatikai eszközöket, 440 ezer forintot és egy autót foglaltak le.

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat