Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Őrizetben az időseket megkárosító csaló
police.hu 2014. 10. 22. 5:50:00

Békés megyei Kondoroson fogtak el a rendőrök egy budapesti férfit, aki telefonon keresett meg időseket. A hívott felek unokájának adta ki magát és milliókat kért kölcsön.



Békés megyében 2014 szeptemberében és októberében több, egyforma módszerrel elkövetett csalásról, illetve csalás kísérletről szóló bejelentés érkezett a rendőrségre. A sértettek minden esetben idős nők voltak, akik arról számoltak be, hogy egy férfi hívta fel őket telefonon. Unokájuknak adta ki magát és szorult helyzetére hivatkozva pénzt kért kölcsön. Többen voltak, akik - miután nem volt ismerős a hang - gyanút fogtak, bontották a vonalat és nem fizettek. De voltak olyan idős asszonyok is, akiket meg tudott téveszteni a csaló. Miután igent mondtak, az álunoka közölte: nem tud elmenni a pénzért, mert éppen távol van. Barátját küldi a kért összegért, akiben a nagyszülő megbízhat. Egy békéscsabai asszony pénzt és arany ékszereket is adott az idegennek, így több mint 2 millió forint kár érte. Egy békési asszony pedig 1 millió forint készpénzt adott át a számára ismeretlen férfinek.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság „Körös” közterületi támogató alosztályának rendőrei 2014. október 18-án lakossági bejelentést követően fogtak el egy férfit, aki egy kondorosi nőt próbált megtéveszteni. A nyomozás eddigi adatai alapján a 27 éves budapesti H. József több, a fentiekben leírt módszerrel elkövetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Autójában, amit a rendőrség lefoglalt, telefonokat, telefonkönyveket is találtak a nyomozók. A férfit a Békéscsabai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és 2 rendbeli csalás bűntett, valamint 2 rendbeli csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást. A nyomozók vizsgálják, hogy H. József hány idős embert károsíthatott meg.

További friss információk
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat